Az év szava: Hogyan válasszunk egyetlen szót az újévre?

Címlap / Életmód / Lélek / Az év szava: Hogyan válasszunk egyetlen...

Az év szava: Hogyan válasszunk egyetlen szót az újévre?

Az újév nálam sokáig egyet jelentett a belső alkudozással: idén majd másképp lesz, most már tényleg. Kevesebb halogatás, több mozgás, utazás, szilárdabb határok, rendezettebb élet…

4 csillagjegy, akit a sors nehéz leckékkel próbál

A lista évről évre változott, az érzés viszont nem: a lelkesedésem villámgyorsan elpárolgott, a nyomás viszont ott maradt. Érdekes volt szembesülnöm azzal, hogy hiába kapom folyton a visszajelzéseket arról, mennyire kitartónak látnak mások, én egyáltalán nem érzem magamban ezt az erőt, ha új rendszerek bevezetéséről, hosszú távú szokások kialakításáról van szó.

Ezek után nyilván megfogadtam: „jövőre még kitartóbb leszek”. Szinte törvényszerű volt, hogy az adott évben olyan helyzetekbe sodródtam, amelyek gyorsan megmutatták, vannak dolgok, amelyeket nem tudok pusztán akaraterővel felülírni – legalábbis nem akkor és nem úgy.

Olvass még a témában

Az elmúlt években már nem tettem klasszikus fogadalmakat, még igazán nagy elhatározásokat sem. Ettől függetlenül minden év végén óhatatlanul végiggondoltam, mit sikerült megvalósítani, mi csúszott el, és vajon hova jutok, ha egy év múlva újra ugyaninnen tekintek vissza.

Idén azonban először hallottam arról, hogy egyesek nem célokat vagy listákat írnak, hanem egyetlen szót választanak az évükhöz. Gyorsan ráéreztem: ez az ötlet nagyon közel áll hozzám.

Egy szó, ami nem hajt, hanem kísér

Izgalmas felismerés, hogy az újrakezdésnek lehet olyan formája is, ami pályán tart, de nem hajszol. Az év szava nem hangos, nem sürget, inkább mellém ül. Olyan, mint egy iránytű: nem mondja meg, mit kell csinálnod január 1-jétől, és az sem biztos, hogy azonnal „dolgozni kezd” benned.

Lehet, hogy csak hónapokkal később, egy váratlan döntéshelyzetben jut eszedbe, amikor azon gondolkozol, elvállalj-e még egy feladatot, benne maradj-e egy fárasztó helyzetben, vagy épp megengeded-e magadnak a pihenést…

Egyetlen szó első ránézésre nem követel látványos átalakulást, mégis képes mély változásokat elindítani. Beszivárog a hétköznapokba, abba, ahogy magaddal beszélsz egy nehéz reggelen, ahogy a testedhez viszonyulsz, amikor nincs kedved mozogni, vagy ahogy reagálsz egy olyan konfliktusra, amiben régen behódoltál volna.

Ráadásul az év szava nem jár le a következő év végén: ha működik, észrevétlenül veled marad, beépül, és tovább viszed a személyiséged szerves részeként.

Konfetti, diszkógömb és egy pohár pezsgő

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.