Az újév nálam sokáig egyet jelentett a belső alkudozással: idén majd másképp lesz, most már tényleg. Kevesebb halogatás, több mozgás, utazás, szilárdabb határok, rendezettebb élet…
A lista évről évre változott, az érzés viszont nem: a lelkesedésem villámgyorsan elpárolgott, a nyomás viszont ott maradt. Érdekes volt szembesülnöm azzal, hogy hiába kapom folyton a visszajelzéseket arról, mennyire kitartónak látnak mások, én egyáltalán nem érzem magamban ezt az erőt, ha új rendszerek bevezetéséről, hosszú távú szokások kialakításáról van szó.
Ezek után nyilván megfogadtam: „jövőre még kitartóbb leszek”. Szinte törvényszerű volt, hogy az adott évben olyan helyzetekbe sodródtam, amelyek gyorsan megmutatták, vannak dolgok, amelyeket nem tudok pusztán akaraterővel felülírni – legalábbis nem akkor és nem úgy. Olvass még a témában
Az elmúlt években már nem tettem klasszikus fogadalmakat, még igazán nagy elhatározásokat sem. Ettől függetlenül minden év végén óhatatlanul végiggondoltam, mit sikerült megvalósítani, mi csúszott el, és vajon hova jutok, ha egy év múlva újra ugyaninnen tekintek vissza.
Idén azonban először hallottam arról, hogy egyesek nem célokat vagy listákat írnak, hanem egyetlen szót választanak az évükhöz. Gyorsan ráéreztem: ez az ötlet nagyon közel áll hozzám.
Egy szó, ami nem hajt, hanem kísér
Izgalmas felismerés, hogy az újrakezdésnek lehet olyan formája is, ami pályán tart, de nem hajszol. Az év szava nem hangos, nem sürget, inkább mellém ül. Olyan, mint egy iránytű: nem mondja meg, mit kell csinálnod január 1-jétől, és az sem biztos, hogy azonnal „dolgozni kezd” benned.
Lehet, hogy csak hónapokkal később, egy váratlan döntéshelyzetben jut eszedbe, amikor azon gondolkozol, elvállalj-e még egy feladatot, benne maradj-e egy fárasztó helyzetben, vagy épp megengeded-e magadnak a pihenést…
Egyetlen szó első ránézésre nem követel látványos átalakulást, mégis képes mély változásokat elindítani. Beszivárog a hétköznapokba, abba, ahogy magaddal beszélsz egy nehéz reggelen, ahogy a testedhez viszonyulsz, amikor nincs kedved mozogni, vagy ahogy reagálsz egy olyan konfliktusra, amiben régen behódoltál volna.
Ráadásul az év szava nem jár le a következő év végén: ha működik, észrevétlenül veled marad, beépül, és tovább viszed a személyiséged szerves részeként.
Miből születik egyetlen szó?
Az év szavának kiválasztását nem úgy képzelem el, hogy két tűzijáték és koccintás között random módon rábökök valamire, ami eszembe jut – sokkal inkább egy csendes, lassú folyamat részeként tekintek rá.
Lehet, hogy egy hosszabb séta közben áll össze bennem a kép, vagy akkor, amikor visszanézem az elmúlt év fotóit, naptárbejegyzéseit. Az is lehet, hogy egy teljesen hétköznapi pillanatban talál rám…
A választásnál biztosan segíteni fog, hogy számomra a kulcskérdés most nem az, mit szeretnék elérni, hanem az, mit szeretnék ápolni. Melyik részem szorult háttérbe? Több nyugalomra vágyom, vagy inkább több bátorságra? Finomságra magammal szemben, esetleg határozottságra mások felé?
A választásnál nem baj, ha több szó is felmerül, és az sem gond, ha egyik sem tűnik tökéletesnek. Amelyik szó nem feszít, hanem kicsit könnyíti a mellkasod, amelyik nem sürget, hanem teret nyit számodra, az lesz a tiéd. Ha megvan, érdemes kimondanod, leírnod, megosztanod valakivel – így válik kapaszkodóvá, nem csak szép gondolattá!
Egy év, ami nem bizonyításról szól
Az év szava nekem most nem azt jelenti, hogy többet kell teljesítenem vagy, hogy listákat kell kipipálnom, hanem azt, hogy előbb észre kell vennem, mikor mire van valóban szükségem. Már nem érzem azt, hogy kötelező minden évben – látványosan – önmagam jobb verziójává válnom. Azzal, hogy közelebb kerülök magamhoz, ez magától is megtörténik.
Ha pedig évközben néha elfelejtem, merre tartok, elég lesz egyetlen szó, ami újra emlékeztet rá, hová kell tennem a fókuszt.
