Címlap / Életmód / Család / Az autizmus tünetei csecsemőkorban

Az autizmus tünetei csecsemőkorban

Szintén a környezetére adott reakciók egyike az, hogy a kisbabák már akkor nyúlnak tárgyak felé, amikor még nem is képesek azt azonosítani. Fél éves kor után már minden érdekli egy egészségesen fejlődő kisbabát, mindennel játszani akar, bár természetesen nem méri fel annak lehetőségét, hogy valami akár veszélyes is lehet számára.

Ez a 4 csillagjegy nagy válaszút elé kerül az ősz közepén

A kíváncsiság kinyílása hagyományos esetben mindig nagyon jellemző a kisbabákra, ezért ha azt tapasztaljuk, hogy gyermekünk egyáltalán nem érdeklődik tárgyak, játékok iránt, nem nyúl utánuk, akkor nem árt, ha megmutatjuk egy szakértőnek. Persze nem kell azonnal autizmustól tartani, de az tény, hogy a betegség mielőbbi felfedezése sokat segíthet a későbbiek szempontjából.

Rend, rendszeresség

Olvass még a témában

Tudjuk jól, hogy a kisbabák életének egyik legfontosabb része a rend és a rendszeresség. Ez ad nekik biztonságérzetet, és ezáltal könnyebben eligazodnak az éppen megismerni szándékozott világban. Az autizmus egyik tünete ezen belül az, amikor a szokásosnál lényegesen jobban ragaszkodik egy gyerek egy tárgyhoz, vagy rendszeres cselekvéshez, és ennek elmaradása teljesen kizökkenti őt a nyugalmából.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ez az első jel, hogy elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.