Jéghotel
Azt hinnénk csak múló hóbort ilyen hotelek működtetése, pedig van olyan szállodalánc, mely kifejezetten erre szakosodott. Az Iglu-Dorf cég, ahogyan az a nevéből is kiderül, igluszerű szobákat varázsol az érdeklődők köré.
Ez nem kis feladat, ugyanis a hónak és jégnek megvan az a rossz tulajdonsága, hogy előbb – utóbb elolvadnak. Így a luxusszállókat bizony évről évre újra fel kell húzni, így igazán nem meglepő, hogy az itt eltöltött éjszakák ára igencsak húzós.
Buborék
Különleges élmény biztosít a franciaországi minihotel, az Attrap Reves. Csábereje nem is annyira a formája, mint inkább a szoba falának anyaga. Ez ugyanis teljesen átlátszó, így, bár a meghitt pillanatokat mellőznünk kell, a természet közelsége sokkal teljesebbé válik, mintha csak ablakokkal próbálkoznánk.
A vendégnek megvan az a luxusa is, hogy az ágyban fekve, az álomra várakozva nem kell azzal bajlódnia, hogy birkákat képzel maga elé számolási célzattal. Elég, ha felpillant a mennyezetre, és azon keresztül akadálytalanul szemlélheti a milliárdnyi csillagot, amiket kedvére számolgathat.Kép forrása: www.attrap-reves.com
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






