„Hálás vagyok, hogy fontosnak tartod a családi eseményeket.”
Az anyósod nagyra értékeli, ha közösen ünnepeltek vagy időt szántok a családi összejövetelekre. Az ilyen alkalmak nemcsak a kapcsolatokat erősítik, hanem neki is azt üzenik, hogy megbecsülitek a közös múltat és hagyományokat. Egy kis figyelmesség csodákra képes!
„Néha félek, hogy eltávolodunk.”
Bár az anyósod jó eséllyel nem mondja ki, talán aggódik amiatt, hogy idővel háttérbe szorul az életetekben. Ez természetes érzés, hiszen minden anya számára nehéz a „elengedés”. Egy-egy spontán üzenet, telefonhívás a párodtól segíthet enyhíteni ezeket a félelmeket, és megerősíteni, hogy mindig fontos marad számára (számotokra).
Az anyósod sokkal kisebb eséllyel lesz ellenség, mint olyasvalaki, aki támogatást és segítséget nyújthat számotokra. A legtöbbször csak arra vágyik, hogy érezze: még mindig helye van az életetekben. De persze nem minden anyós szándékai ártatlanok, és előfordulhat, hogy nem a jóindulat vezérli a tetteit. Olvass még a témában
Elegünk lesz valaha az AI-hazugságokból? Vagy már soha nem lesz zavaró, hogy nincs a tartalom mögött emberi jelenlét?
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
Chatelés, mint második műszak – miért kell mindenre rögtön válaszolnom?
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
Ilyen esetekben fontos, hogy egészséges határokat állítsatok fel, ami nem önzés, hanem a saját lelki békétek és kapcsolatotok védelme érdekében szükséges lépés. A tiszteletteljes, de határozott kommunikációval elkerülhetőek a nagyobb konfliktusok és lehetőség nyílhat arra, hogy mindenki megtalálja a helyét a családi rendszerben.
Következő cikkünkÍgy ne olvaszd ki soha az ételeket, mert rosszul lehetsz tőlükA legtöbbünknek megvan a jól bevált módszere az ételek felolvasztásához, de sajnos ez még nem jelenti azt automatikusan, hogy biztonságos is lenne. Valójában ugyanis a fagyasztott élelmiszerek felolvasztásának gyakorlatilag ugyanannyi helytelen módja van, mint amennyi megfelelő módszer. Így könnyen előfordulhat, hogy életünk…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






