Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Mást keresünk egy pasiban 20 évesen, és...

Mást keresünk egy pasiban 20 évesen, és mást 50 évesen

A 20-as, 30-as években szeretnénk mindent megbeszélni, megosztani a párunkkal. A húszas éveinkben még vágyunk a kalandra, az izgalomra, szeretjük a spontán helyzeteket, a meglepetéseket a párunktól. Valójában csak kóstolgatjuk a párkeresés lehetséges ízeit, nincs még kialakult képünk arról, hogy kivel szeretnénk leélni az életünket.

„Nem jó nekik semmi”: miért haragszanak a férfiak a mai nőkre?

30-on túl már kevésbé vonzó a nők számára a túl pörgős partner, viszont sokkal nagyobb a szexuális étvágy, mint korábban.

Érett, független, udvarias férfira vágyunk, és már azt is tudjuk az eddigi élettapasztalatunk alapján, hogy mi az, amit semmiképp nem tudunk elfogadni életünk párjában.

40 évesen, esetlegesen túl egy-két komoly kapcsolaton, házasságon, már nem szeretnénk vesztegetni az időnket. A romantikának is bele kell férnie az életünkbe a munka, a kötelezettségek, a család és gyerekek mellett. 40 fölött a nők jóval igényesebbek, körültekintőbben választanak párt, és már nem aggódnak azon, hogy megtalálják-e az igazit. A közös ágyba bújást sem vetik meg. Szeretik ha a párjuk megdicséri őket, és szexinek érezhetik magukat mellettük.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.