Fiatalon mindenki tisztában van azzal, hogy milyen párt szeretne magának. Én mindig egyetemet végzett, magas, vékony, barna fiúra vágytam, akivel sokat beszélgethetünk történelemről, irodalomról, az élet nagy dolgairól.
Aztán úgy alakult, hogy ezekkel a fiúkkal vagy össze sem jöttem, vagy nem maradt túl tartós a szerelem. Végül pedig lett egy diploma nélküli, a történelem és az irodalom iránt egyáltalán nem érdeklődő férjem, aki nem túl magas, de vékony, és már őszül. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy nem lehetne nála jobb ember mellettem.
De vajon mi az, amit keresünk a partnerünkben? Ha volna egy limitált lista a tulajdonságokról, amiből választhatunk, melyek lennének azok, amelyekből nem tudnánk engedni? És vajon változik-e a preferencialistánk az idő múlásával arról, hogy kit választunk életünk társává?
Az általánosságban elmondható, hogy elsősorban mindenki a kedvességet keresi a partnerében. Ez után a férfiak általában a fizikailag vonzó nőket választják, a nők pedig a jó anyagi körülmények között élő férfit. Ezek globálisan, kultúrától függetlenül ható preferenciák.
Egy Susan Spercher által vezetett kutatás szerint kétféle módon változik idővel a romantikus partnerről alkotott elképzelésünk: egyrészt általánosságban is elmondható, hogy megváltoznak az elvárásaink az idő múlásával. Fiatalon még mindenben válogatósabbak vagyunk, hiszen megengedhetjük ezt magunknak.
20 évesen azt gondoljuk, még rengeteg időnk van új partner után nézni, ha egyik-másik férfival nem boldogulunk.
Másrészt az alapelvárásaink is jóval magasabbak fiatalon, hiszen még keveset randiztunk, kevésbé vagyunk tisztában a valósággal, a romantikus kapcsolatokat többnyire csak filmekből ismerjük. Ugyanakkor, ha a szingliket vizsgáljuk, valószínűleg az idősebbek közülük azért vannak egyedül, mert fiatalabb korukban különösen válogatósak lehettek.
anatoliycherkas/depositphotos.com
Nemcsak általánosságban igaz, hogy kevésbé leszünk válogatósak, de a partnerünk különleges tulajdonságai iránti elvárásainkból is alább adunk azáltal, hogy öregszünk. Fiatal korunkban fontos, hogy a szerelmünk szupermodell alkatú, vonzó megjelenésű legyen, később azonban a kedves, kellemes személyiségű, szeretetteljes partnerek lesznek számunkra kívánatosabbak.
A 20-as, 30-as években szeretnénk mindent megbeszélni, megosztani a párunkkal. A húszas éveinkben még vágyunk a kalandra, az izgalomra, szeretjük a spontán helyzeteket, a meglepetéseket a párunktól. Valójában csak kóstolgatjuk a párkeresés lehetséges ízeit, nincs még kialakult képünk arról, hogy kivel szeretnénk leélni az életünket.
30-on túl már kevésbé vonzó a nők számára a túl pörgős partner, viszont sokkal nagyobb a szexuális étvágy, mint korábban.
Érett, független, udvarias férfira vágyunk, és már azt is tudjuk az eddigi élettapasztalatunk alapján, hogy mi az, amit semmiképp nem tudunk elfogadni életünk párjában.
40 évesen, esetlegesen túl egy-két komoly kapcsolaton, házasságon, már nem szeretnénk vesztegetni az időnket. A romantikának is bele kell férnie az életünkbe a munka, a kötelezettségek, a család és gyerekek mellett. 40 fölött a nők jóval igényesebbek, körültekintőbben választanak párt, és már nem aggódnak azon, hogy megtalálják-e az igazit. A közös ágyba bújást sem vetik meg. Szeretik ha a párjuk megdicséri őket, és szexinek érezhetik magukat mellettük.
50-en túl már fontosabb lesz a nő számára, hogy a férfi meghallgassa, meg tudja beszélni vele a problémákat. Ilyenkor már nem feltétlenül vágyunk arra, hogy minden pillanatunkat együtt töltsük a párunkkal.
Értékeljük, ha képes a saját céljait, vágyait tiszteletben tartva függetlennek maradni, a saját barátaival, hobbijaival is foglalkozni.
Persze lehetünk bármilyen körültekintők, racionálisan gondolkodók, önismerettel rendelkezők, ha hiányzik a „kémia” a partnerünkkel, ne vesztegessük az időnket. Az élet túl rövid ehhez.