Címlap / Otthon / Háztartás / Amióta így hajtogatom a ruháimat,...

Amióta így hajtogatom a ruháimat, megváltozott az életem

Marie Kondo egy 34 éves japán hölgy, aki nagyon komolyan veszi a takarítást és a rendszerezést: saját módszerei vannak arra, hogyan lehet a leghatékonyabban kiűzni a felesleges dolgokat a lakásból, a maradékot pedig úgy elpakolni, hogy azzal ne legyen akkora gond többet. Nekem ez úgy hangzik, mint egy elérhetetlen álom, úgyhogy muszáj volt a Netflixen megjelent sorozata alapján először válogatnom, aztán meg úgy rendszereznem, ahogy ő mutatta.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia

A válogatás volt a dolog nehezebb része: Marie Kondo ugyanis mindent kíméletlenül kidobat az emberrel, ami nem okoz azonnali örömöt számára.

Hogy ez mit jelent? Szerinte, ha ránézünk például egy ruhadarabra, fel kell tennünk a kérdést: „Does it spark joy?”, vagyis „Örömödet leled benne?” – ez nem csak arra utal, hogy szereted az adott ruhát, hanem arra is, hogy felderül-e az arcod, ha meglátod. Mivel belőlem nagyon kevés ruha vált ki ilyen erős érzelmi reakciót, inkább annál maradtam, hogy amit az elmúlt egy-két évben nem hordtam, azt kíméletlenül kidobtam vagy elajándékoztam. Innentől jön azonban az igazi varázslat: a rendszerezés!

Marie Kondónak van egy sajátos hajtogatási módszere, amivel nagyjából a felére tudtam csökkenteni a ruháim által elhasznált helyet, és sokkal jobban át is látom így, hogy mi hol van.

Persze, hozzátartozik a dologhoz, hogy csak fiókos szekrényekben működik, de azoknál nagyon – az alábbi videóban látszik, hogyan érdemes nekikezdeni:

Olvass még a témában

Nem fűztem túl nagy reményeket a módszerhez, de teljesen megváltoztatta, ahogy a ruháimhoz hozzáállok: hamarabb is pakolom el őket a szárítóról, mert nekem is könnyebb, ha látom, mi tiszta és mi nem, ráadásul így biztosan nem felejtek el egy ruhát sem, és gyakrabban használom őket. A szekrényem pedig sokkal rendezettebb, mint korábban, jobban esik belenézni is.

Valószínűleg nem ez az egyetlen rendszerezési módszer, amit Marie Kondótól kipróbálok – egyelőre ezt igyekszem beleépíteni a mindennapjaimba, de mivel nagyon bejön, biztos, hogy a többit is kipróbálgatom majd. Addig meg élvezem, hogy sokkal kevesebb időbe telik reggelente az öltözködés, mint korábban.

Kép forrása: get4net/Depositphotos.com

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy hónap KonMari: mit tanultam magamról a rendrakás közben
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.