Amikor a kocsiban rádiót hallgatva leadták az egyik kedvenc számom, mint „retro dal.” Nekem úgy tűnt, mintha csak pár éve lett volna, hogy világsláger volt. Ezután gond nélkül kértem „retro” számokat a DJ-től haverom esküvőjén – mint például az Eiffel 65-től az I’m blue – és szemem sem rebbent, amikor unokahúgom „nagypapa rock”-nak nevezte Avril Lavigne-t és a Sum 41-t.
„Vegyél sisakot!” mondtam felháborodva az öcsémnek, amikor az bringára pattant, hogy gyorsan elmenjen tejért. Akkor rájöttem, hogy – bármennyire is küzdöttem ellene – pont olyan lettem, mint anyám.
