Címlap / Életmód / Család / Amikor nem akar összejönni a baba –...

Amikor nem akar összejönni a baba – Hogyan legyen mégis gyermeked?

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Nem biztos, hogy akkor jön a baba, amikor szeretnénk

Aki pedig nem várna, az sem biztos, hogy olyan könnyen szülővé válik, mint ahogyan szeretné.

A megkérdezett, 18 és 35 év közötti nők egyharmada küzd valamilyen termékenységi problémával, volt már egy vagy több vetélése, vagy több mint egy éve próbálkozik teherbe esni sikertelenül.

A nehézségek egyformán érintenek mindenkit, és az eredmények szerint azok a nők, akiknek a háztartása 75 ezer dollár alatti bevételt termel, csaknem ugyanolyan arányban vesznek részt vagy terveznek részt venni termékenységi kezeléseken, mint azok a nők, akik 150 ezer dollárból gazdálkodó háztartásokban élnek.

A közvélekedés, miszerint egy nő csak és kizárólag gyermekkel lehet boldog, kezd – legalább is – árnyalódni: a megkérdezettek 48%-a mondta azt, hogy egy gyermektelen nő éppen olyan boldog lehet, mint egy nő gyermekkel vagy gyermekekkel, sőt a válaszadók 17%-a úgy gondolta, hogy a gyermektelen nők még boldogabbak is. Ugyanakkor a gyermekre vágyó nőknek még mindig nem könnyű a helyzete.

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.