Gyerekkoromban imádtam a nagy utazások előtti korán kelést, soha nem okozott gondot kipattanni az ágyból néhány évesen, hajnalok hajnalán, hogy aztán időben kiérjünk a sípályára, ha épp a hegyekbe indultunk vakációzni télen, vagy hogy még az este leszállta előtt odaérjünk a nyaralóhelyre, ha nyári szabadságra indultunk a családdal. Aztán az egyetemi éveim alatt is, ha hajnalban keveredtem haza egy buliból, reggel 7-kor már fenn voltam, hogy ne múljon el a nap nélkülem. Ma is – a munkámból adódóan, hosszú évek óta – magamtól ébredek hajnali 4:30-kor, és a férjem is átvette a koránkelés szokását, így este a család minden tagja együtt hajthatja álomra a fejét.
Reggeli csend
Hajnalban még minden csendes: nem zúgnak az autók, nem csörög a telefon, nem csacsognak körülötted a gyerekek vagy a kollégák, azaz jut tér és idő gondolkodni.
Ilyenkor érdemes megtervezni a napot, átgondolni a teendőket, élvezni a frissen főtt kávét, de én néha arra is szánok időt, hogy bámuljam a Holdat, hallgassam a szelet vagy a madárcsicsergést. És bár meglehetősen kevés koránkelő társam van, ismerek olyat, aki ilyenkor olvas, mert még nem zavarja senki.
Ilyenkor érdemes megtervezni a napot, átgondolni a teendőket, élvezni a frissen főtt kávét, de én néha arra is szánok időt, hogy bámuljam a Holdat, hallgassam a szelet vagy a madárcsicsergést. És bár meglehetősen kevés koránkelő társam van, ismerek olyat, aki ilyenkor olvas, mert még nem zavarja senki.