- Ha elkezdte hajtani a leveleit, akkor tegyük meleg, de árnyékos helyre. Ne tegyük közvetlenül a fűtőtest mellé vagy annak tetejére, mert a hagyma így könnyen megrohadhat.
Gyönyörű, télen nyíló szobanövényünk az amarillisz. Ha szeretnénk egy látványos és hálás szobanövényt, ami új színt vihet a télbe, akkor érdemes beszerezni egyet belőle és elolvasni az alábbi tanácsokat:
– Érdemes nagyobb cserepet választani neki, a hosszú levelek és a súlyos virág ugyanis lényegesebb stabilabb lehet egy szélesebb tartóban. Több virágot egy cserépbe ne ültessünk!
Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél
– Ha túl korán kezdjük öntözni a fejlődő virágot, akkor csak a levél fog kifejlődni, ezért az öntözéssel érdemes megvárni a szár megjelenését is. Ez a hagyma oldalából bújik elő.
– A virág kifejlődése érdekében tegyünk a néhány centiméteres hajtásra egy sötét papírból készített árnyékolót. Akkor távolítsuk el, mikor a növény már 15-20 centis lett.
– Készüljünk fel rá, hogy a hosszú levelek és a nehéz virág miatt virágkaróval kell majd megtámasztani a növényt, ezért szerezzünk be egyet. A hagymára vigyázva szúrjuk a földbe!