„Akkor vagyok jó, ha mindenkit kiszolgálok.” – Miért érzek még mindig bűntudatot, ha határokat húzok?

Címlap / Életmód / Lélek / „Akkor vagyok jó, ha mindenkit...

„Akkor vagyok jó, ha mindenkit kiszolgálok.” – Miért érzek még mindig bűntudatot, ha határokat húzok?

A határhúzással együtt jött a bűntudat

Amikor először kezdtem határokat húzni, felszabadítónak tűnt. Mintha végre levegőhöz jutnék. Aztán jött vele együtt valami más is: a bűntudat. Például amikor a munkahelyemen nemet mondok egy feladatra, ami egyértelműen nem az én hatásköröm. Nem csinálok jelenetet, nem vagyok megsértődve, csak jelzem, hogy valami nem az én felelősségem, és átirányítom a feladatot ahhoz, akihez tartozik. Tudom, hogy nem csináltam semmi rosszat, tudom, hogy a megfelelő protokollt követtem. És mégis, utána ott motoszkál bennem a gondolat:

Véletlen találkozások, amik mindent megváltoztattak

„Most biztos azt gondolják, nem vagyok elég együttműködő, hogy nem érdekel a munkám, hogy nehéz velem együtt dolgozni.”

Mintha az értékem egyenesen arányos lenne azzal, mennyire vagyok terhelhető.

Nő a tenyerével takarja el a szemeit

Ugyanez történik a magánéletben is. Amikor nem én intézem el a párom anyukájának születésnapi ajándékát. Amikor nem érzem automatikus kötelességemnek, hogy minden családi logisztikát én tartsak kézben. Nem veszek el senkitől semmit – mégis, bennem dolgozik a feszültség. Mintha cserbenhagynék valakit. Mintha megszegnék egy láthatatlan szerződést, amit soha nem írtam alá, mégis betartottam évekig.

Olvass még a témában

És ott vannak a „kisebb” helyzetek is, amik valójában egyáltalán nem kicsik. Amikor számon kérek egy problémát a közös képviselőn, mert hónapok óta nem történik semmi. Nem támadóan, nem indulatosan – egyszerűen csak határozottan. Mégis, utána azon kapom magam, hogy magyarázkodom. Szinte elnézést kérek érte, hogy kértem valamit.

Komoly terápiás munka volt megtanulni kijelölni a határaimat, de a legnehezebb felismerés mégis az volt, hogy a határhúzás önmagában nem elég. Meg lehet tanulni nemet mondani. Lehet gyakorolni az asszertív kommunikációt, a tiszta mondatokat, a higgadt hangnemet. De ez még nem jelenti azt, hogy belül is elhiszem: jogom van hozzá, hogy nemet mondjak. Jogom van nem elintézni, nem megoldani, nem kisimítani mindent.

Nő felhúzott térdekkel ül a kanapén

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.