Ha el szeretnéd kerülni a kínos helyzetet, jó megoldás, ha nem egy nagy leülős előadást tartasz, hanem a gyerek különböző életkorában több kisebb beszélgetést. Ezzel a módszerrel túl ciki helyzetbe nem hozhatod magad és igazán nem is ronthatod el. Elmondjuk, hogyan beszélj a gyereknek a szexről 5, 10 és 15 évesen.
5 évesen
Furcsa lehet, hogy ilyen kiskorában is felhozzuk ezt a témát, de hosszú távon kifizetődik, ha már korán megalapozzuk vele a nyitott kommunikációt és tudatosítjuk benne azt, hogy velünk mindig, mindenről beszélhet. Egy ötévesnek nem olyan nehéz a szexről beszélni, mert még fiatal és nincs semmilyen előítélete ezzel kapcsolatban, már ha egyáltalán tudja, mi is az – remélhetőleg nem.
Segítségünkre lehet egy könyv, melyben az emberi testről vannak képek és tálalhatjuk az egészet egyfajta esti meseként is. Ez jó alkalom arra, hogy a gyerekes nevek helyett megtanítsuk neki a testrészek igazi neveit.
A „beleegyezést” is érdemes említeni, például ha kislányunknak már nem tetszik, hogy bátyja csiklandozza vagy idősebb rokonok ölelgetik, tudassuk vele, hogy nyugodtan szóljon. Beszélgetéskor hagyd, hogy a gyerek érdeklődési szintjéig menjetek el, nem kell tovább. Olvass még a témában
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Melyik életterületeden van blokk? A születési dátumod alapján kiderül
3 dolog, amit minden iskolareggelen megteszek, hogy mindenkinek jobb legyen a napja
Elegünk lesz valaha az AI-hazugságokból? Vagy már soha nem lesz zavaró, hogy nincs a tartalom mögött emberi jelenlét?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






