„A szeretetet a teljesítményhez kötötték” – 10 dolog, amit a szülő nem ért, mert neki is rossz gyerekkora volt

Címlap / Életmód / Család / „A szeretetet a teljesítményhez...

„A szeretetet a teljesítményhez kötötték” – 10 dolog, amit a szülő nem ért, mert neki is rossz gyerekkora volt

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző

Veszély

A szüleim túlféltettek. Egyszer kiskoromban leestem egy mászókáról és soha többet nem engedtek játszani a parkban, csak a homokozóban. Ez a szorongás úgy belémivódott, hogy nagyon nehéz leküzdenem, amikor a saját gyerekeimet látom a betonon focizni vagy csúszdázni. Látszik is rajtam, mert nemrég a fiam megkérdezte a játszótéren, hogy „anya, mi a baj?” Látta, hogy be vagyok feszülve, pedig azt hittem jó palástolom. Nem akarom, hogy limitáljam a szórakozásukat, mint ahogy az én szüleim tették velem.

Barátok

Apám magának való, mogorva ember volt, anyám pedig nyugtatókon élt, ezért én viszonylagos elszigeteltségben nőttem fel, mert hozzánk sosem jött senki. A rokonokkal nem tartottuk a kapcsolatot, a szüleimnek nem voltak barátai és az én haverjaim sem jöhettek fel, mert apám szavait idézve: „ide fel nem hozod a hitvány sleppedet!” Én szeretném, hogy a fiamnak legyen baráti társasága, de szorongással tölt el, ha ő felmegy valakihez suli után – mert féltem őt – illetve az is, ha valaki hozzánk jön. Például pánikrohamot kapok, hogy biztosan piszkos a lakás és meg fog szólni. Egyszer próbáltam nálunk szülinapi zsúrt szervezni, de hatalmas nyomás volt nekem a házigazda szerep, végig remegtem az idegességtől és kudarcnak éreztem magam, amiért csak kevesen jöttek el.

A cikk folytatódik, lapozz!

Ezt hozza 2026. április 22. a numerológia szerint – Könnyebb elengedni, ami már nem szolgálKövetkező cikkünkEzt hozza 2026. április 22. a numerológia szerint – Könnyebb elengedni, ami már nem szolgál
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

4 csillagjegy, aki nyár végére elengedi a fájdalmas múltat
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.