A fülledt nyári napokon, amikor a meleg szinte rátelepszik a lakásra, a legtöbben vágyunk egy kis fellélegzésre, egy lassabb ritmusra, amelyben végre megélhetjük az év legmelegebb hónapjainak varázsát.
Ha ilyenkor megnyitjuk a közösségi médiát, szinte azonnal szembejön velünk az aktuális trend, a látszólag tökéletes életet hirdető „slow summer”, amely gőzölgő kávékkal, függőágyas olvasással és spontán, gondtalan strandolásokkal kecsegtet. Ezeket a képeket nézve gyorsan rá kell döbbennünk, hogy a valóság gyakran köszönőviszonyban sincs ezzel az esztétikus, filterezett világgal.
A nyári szünet a kisgyermekes családokban sokkal inkább egy kimerítő logisztikai extrém sport, mintsem egy csendes, belső elvonulás. A lassúság pedig egy olyan elérhetetlen luxus, amit a hétköznapok valóságában egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak. Olvass még a témában
5 toxikus ember, aki szinte mindenki életében jelen van – Így ismerd fel!
„Segítség, elalszok a munkahelyemen!” – Apró trükkök, amikkel magadhoz térhetsz
A legjobb cukormentes desszertek 4 hozzávalóból
László már gyerekkorában is kísérletezett kencékkel, ma saját manufaktúrájában készülnek minőségi finomságok
A slow summer egy csodálatos, kiváltságos állapot, ami a szerencsés kivételek számára valóban a szabadságot jelenti, de a kisgyerekes, dolgozó anyáknak a kőkemény túlélőmód kezdetét. Amikor júniusban bezár az iskola és az óvoda, a megszokott, jól működő, addig viszonylag stabil családi struktúra kártyavárként omlik össze, magára hagyva a szülőt a hirtelen rászakadó feladatokkal.
Logisztikai zsonglőrködés az Excel-táblázatok fogságában
A romantikus lányregényekbe illő, lusta napok helyett a mi valóságunk valahogy úgy néz ki, hogy már február közepén bonyolult Excel-táblázatokat vezetünk, próbálva patikamérlegen kiszámolni, hogy melyik gyerek, mikor és melyik táborban fog tölteni egy-egy hetet. Ez a kíméletlen zsonglőrködés leginkább arról szól, hogyan tudjuk összeegyeztetni a fix szabadságok szűkös keretét a két és fél hónapos szünidővel. A mindennapokat olyan égető kérdések menedzselése tölti ki, mint hogy ki hozza el a gyereket, ki viszi oda, mi a B-terv akkor, ha a tábor délután háromkor véget ér, miközben a munkaidőnk jó esetben is legalább négyig tart.
Ezzel párhuzamosan a láthatatlan munka mennyisége is azonnal megduplázódik, hiszen a megszokott intézményi menza hiányában gondoskodni kell a napi háromszori étkezésről, a folyamatos nassolás-menedzsmentről, miközben a lakást elöntik a végeláthatatlan homokos és vizes ruha-hegyek. Ráadásul a táborok és a programok elképesztő extra kiadással járnak, ami azt jelenti, hogy elvileg még többet kellene dolgoznunk azért, hogy minderre meglegyen a kellő anyagi háttér.
A magányos harctértől a rugalmas hétköznapokig
Ez a nyári nyomás különösen mellbevágó olyankor, amikor az ember egy vagy több csöppséggel van otthon, és a nap nagy részében teljesen egyedül, segítség nélkül kénytelen helytállni. Kellően mélyen voltam ennek a sűrűjében annak idején, amikor a kislányom apukája külföldön dolgozott, én pedig itt maradtam egy csaknem hat hónapos koráig elképesztően hasfájós, szinte megnyugtathatatlan kisbabával. Persze ahogy múltak a hónapok, majd később az évek, úgy éreztem egyre inkább könnyűnek és gördülékenynek a családi életet, de ehhez kellett az is, hogy ilyen rugalmas munkakörülmények mellett dolgozhattam már akkor is. Néhány napközbeni megbeszélést leszámítva megtehetem, hogy este, éjjel vagy éppen hajnalban ülök le a gép elé, ami igazi áldás a nyári szünidő alatt.
Ráadásul most már a kislányom apukájával mindketten home office-ból dolgozunk, így képesek vagyunk előre készülni, és teljesen szabad napokat vagy akár heteket teremteni a családnak. Tavaly például olyan szerencsésen jöttek ki a lépések, hogy amíg a lányom egy hétig táborozott, én dupla annyit dolgoztam, a következő héten viszont, amikor itthon volt, csodás programokat szerveztünk, és alig pár órát kellett csak a gép előtt töltenem.
Amikor a saját szerencsés helyzetemre gondolok, nagyon sokszor eszembe jut, hogy vajon miként oldják meg ezt a gigantikus feladatot azok az anyatársaim, akik napi nyolc vagy tizenkét órában fixen eljárnak otthonról, vagy esetleg kénytelenek másodállást vállalni.
Én is dolgoztam kötötten és hétvégén is régen, de még messze a családalapítás előtt, és őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan tudnám ezt kivitelezni gyerek mellett a nyári szünetben. Éppen ezért látom úgy, hogy a slow summer trend legnagyobb csapdája nem is az, hogy a többség számára teljesen megvalósíthatatlan, hanem az a mérgező bűntudat, amit észrevétlenül generál. Azt sugallja ugyanis, hogy ha a te nyarad nem a fűben fekvésről, a tücsökciripelés hallgatásáról és a felhők bámulásáról szól, akkor valamit alapjaiban elrontasz, elszalasztod a megismételhetetlen gyermekkort, és nem vagy eléggé jelen a saját életedben. Így válik a dolgozó anyák nyara romantikus idill helyett egy állandó, belső bűntudat-spirállá. Ha dolgozol, az a baj, hogy nem vagy a gyerekkel a strandon, ha pedig a strandon vagy, akkor az pörög a fejedben, hogyan (és mikor) fogod pótolni a kimaradt feladatokat.
Pedig biztos vagyok benne, hogy legbelül te is szeretnéd, ha ezzel a fenséges, lassított tempóval telne a szabadidőd. Ha a hetekig tartó függőágyas semmittevés elérhetetlen is, a napi tízperces „mikro-lassulásokat” ki kell harcolnod magadnak. Amikor a gyerekek végre elaludtak, ahelyett, hogy azonnal a romok eltakarításának vagy az e-mailek pörgetésének esnél neki, ülj ki a teraszra egy hideg itallal, és ne csinálj semmit. Csak legyél. Emellett merj szövetséget kötni a környezetedben élő, hasonló cipőben járó anyatársakkal. Egy-egy délutáni „gyerekcsere”, amikor az egyikőtök vigyáz a csapatra, miközben a másik haladhat a dolgaival – majd másnap fordítva –, igazi mentőöv lehet a nyár folyamán. És legyél nyugodt: ha a nap végén a lakás úszik, a vacsora nem bio, de a család minden tagja ép ésszel és szeretetben fekszik le aludni, akkor az a nap valójában sikeres volt – tökéletes Instagram fotók nélkül is.
