Jaj, ne…
Amikor hamarabb – pénteken – jött haza az üzleti útjáról, és az első gondolatom az volt, hogy na, ez a hétvégém is el van cseszve…
Külön
Elkezdtünk egyre több mindent külön csinálni. Külön edzeni, külön vacsorázni, a hétvégéket külön tölteni, külön időpontokban ágyba bújni.
A végén már alig találkoztunk, nem voltunk egymás életének aktív részesei, csak olykor összefutottunk a lakásban. Nem együtt éltünk, hanem egymás mellett. Olvass még a témában
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
„Elutaztam volna egy hétvégére a csajokkal, de a férjem képtelen volt megugrani a feladatokat” – A feleség nem válni akar, hanem visszakapni egy kicsit az életéből
„Nem dicséred meg és úgy érzi, ő sosem lesz elég” – Ezért csal meg a pasid
„A nőnek ez a luxus nem adatik meg” – ezért utálja a feleség, amikor a férje a kanapén tesped
Következő cikkünk„Nem jövök be a pasiknak, akik nekem tetszenek” – Hányszor voltál a Halo-effektus áldozata?Így szabotál a Halo effektus, amikor az ellenkező nemhez közelednél. Találkozom egy helyes sráccal. Elkezdünk beszélgetni és én, aki egyébként egy művelt, szellemes és beszédes figura vagyok, hirtelen a világ legbénább némberévé változom. Idegesen a szavába vágok, túl hangosan nevetek, marhaságokat beszélek vagy épp…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






