Ne.
Nem hallgattam rá, amikor azt mondta, hogy ne szeressek belé. Minden tetszett benne, még ez is, hogy ezt mondta. Természetesen őrülten belezúgtam, aztán belehaltam, amikor elkezdett nem-ráérni, szűkszavúbban válaszolni és végleg eltűnni. Amikor utoljára beszéltünk, és sírva kérdeztem tőle, hogy ezt mégis miért csinálta velem, annyit mondott, hogy ő szólt, hogy ne szeressek belé…

Az érdem
Mindig mondogatta, hogy nem érdemlem meg, és így is volt!
Kinyilatkoztatás
A harmadik randin már úgy odavoltam érte, hogy a fejemben már megterveztem az esküvői ruhámat és a gyerekeink nevét is. A főétel és a desszert között a kedvenc zenénkről és dalainkról beszélgettünk, amikor bemondta, hogy neki nem nagyon vannak érzései, ezért a dalszövegek nem érdeklik, csak maga a zene. Csak nevettem, mert azt hittem, hogy viccel, de nem. Igazat mondott. Ott és akkor meg kellett volna köszönnöm az őszinteségét, és faképnél kellett volna hagynom, de én elvesztegettem rá két évet az életemből. Egy emberre, aki sosem szeretett, mert – ahogy mondta – egyszerűen nem voltak érzései. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




