A rossz partner mindentől megfoszt.
A teher
Amikor összejöttünk és azt mondta, hogy szeretne végre egy igazi társat, akivel megoszthatja az élet nehézségeit, én úgy értettem, hogy ez egy kölcsönös dolog lesz. Tévedtem, mert mint kiderült, számára ez azt jelentette, hogy őt bármi negatívum érte, szépen rámpakolta – és csak akkor volt elégedett, ha én is szenvedtem a súlya alatt.
Például ha összeveszett egy kollégával a munkahelyén, akkor felháborodva elmesélte nekem, és elvárta, hogy nekem is egész este rossz kedvem legyen. Ha nem így volt, megkaptam, hogy önző vagyok. Ha elindultunk valahova hétvégén és bosszús lett, mert volt valami a kocsival, vagy valaki bevágott elé, akkor nem léphettem tovább ezen és nem lehettem jókedvű, mert akkor nem voltam „megértő.” Olvass még a témában
„És ebben mindenki egyetért velem” – ártatlannak tűnő, de valójában toxikus mondatok
„Azt hitte a randi azt jelenti, hogy egész estére az övé vagyok” – A férfiak úgy érzik, joguk van a testünkhöz
„Tombol, ha kikap a videójátékban” – 20 dolog, amit egy felnőtt férfinak már nem lenne szabad
„Soha nem értek egymáshoz, mégis úgy éreztem, megcsalt” – Az érzelmi félrelépésről meséltek olvasóink
Minden belső nyomorúságát rámhalmozta, és amikor elhagytam, olyan érzés volt, mintha egy dögnehéz batyut raktam volna le.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






