Bármennyire is szeretjük azt hinni – sőt, hangoztatni –, hogy a „jelenben élünk”, a randizásnál a múlt továbbra is ott ül velünk szemben az asztalnál.
Nem feltétlenül hangosan van jelen, nem kér számon, nem kopogtat, inkább megbújik a félszeg kérdések mögött, a félbehagyott mondatokban és abban a nehezen megfogható „vajon miért ennyi?” érzésben. Egy friss, nemzetközi kutatás szerint azonban sokkal árnyaltabban viszonyulunk a másik szexuális múltjához, mint azt korábban gondoltuk!
Miért lett egyáltalán kérdés a partnerszám?
Történelmileg a szex nemcsak intimitást jelentett, hanem komoly kockázatot is: betegségeket, egzisztenciális bizonytalanságot, akár halállal vagy kitagadással járó társadalmi megbélyegzést. Bár ma már egészen más eszközeink – és lehetőségeink – vannak a védekezésre és a családtervezésre, mint elődeinknek, a hosszú távú kapcsolatoknál ezek az ősi reflexek nem tűntek el nyomtalanul. Olvass még a témában
Az évszakváltás és a kapcsolataink: miért indulnak be pont ilyenkor a szakítások
Két szó az esküvőmről, amit soha nem fogok elfelejteni
„Azt reméltem, hogy ez a szerelem megváltoztatja majd az életem” – romantikusnak tűnő, de valójában toxikus elvárások a párkapcsolatban
Azért nem szexel veled a nőd, mert… – Top 10 ok férfiaktól férfiaknak
Az alacsony partnerszám sokak fejében ma is összekapcsolódik olyan fogalmakkal, mint a megbízhatóság, a „helyes” értékrend vagy az érzelmi stabilitás – és persze ezek fordítottja is igaz még akkor is, ha tudjuk: a valóság ennél jóval összetettebb.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






