Férfiak történetei barátnőkről és kötődési stílusokról.
A szeretetnyelv
A legutóbbi szakításom óta csak a szemem forgatom, ha valaki felhozza, hogy mi a szeretetnyelve. Egyáltalán tudják a nők, hogy ki találta ki ezt az egészet? Én utánaolvastam, mert azt hittem, valami komoly kutatás van mögötte, erre kiderült, hogy egy baptista prédikátor agyszüleménye az egész és semmiféle tudományos pszichológiai megerősítés nincs mögötte. De a fickó könyve bestseller lett és azóta is abból él, hogy előadásokat tart az emberi kapcsolatokról, hurrá.
Tehát a legutóbbi barátnőm azzal jött, hogy az ő szeretetnyelve az ajándék. Ez addig fajult, hogy minden egyes találkozáskor elvárta, hogy vigyek neki valamit. Akkor is, ha csak összefutottunk napközben egy kávéra és nem, az nem számított ajándéknak, ha meghívtam egy sütire vagy vittem neki ebédet. Minden alkalommal egy igazi, becsomagolt ajándék-ajándékot várt. Egy idő után elegem lett ebből, pláne hogy mindig megsértődött, ha nem vittem neki semmit. Ilyenkor azt mondta, látszik, hogy nem is szeretem, mert nem beszélem a szeretetnyelvét, én pedig mondtam neki, hogy hagyjon ezzel a kamu sületlenséggel. Kíváncsi vagyok, hogy utánam talált-e még ilyen balekot, aki Mikulást játszik neki… Olvass még a témában
Attól, hogy szeretlek, még nem kell egyetértenem veled – Így kezeljük a konfliktusokat a kapcsolatunkban
„Meg akarta mutatni, hogy van pénzünk” – Amikor a párod társadalmi osztályt akar ugrani, de te nem
Azt hittük, rosszul esik majd nekik – ehelyett ezt mondták a házas ismerőseink az esküvőnkről
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a hónap szülötteivel, a Mérlegekkel
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






