Ennek eredménye lehetett az, hogy egyre ritkábban álltál ki magadért és elveszítetted az önbizalmadat, megkérdőjelezted, mennyire látod helyesen a dolgokat. Pedig könnyen lehet, hogy nem veled volt a baj – hanem azzal a bizonyos ismerőssel…
A nárcisztikus személyek mesterien manipulálnak tettekkel és szavakkal, olyan mondatokat használnak, amik apránként aláássák a magadba vetett hitet. Egy friss, 2023-as Cleveland Clinic kutatás szerint a nárcisztikus személyiségzavar a lakosság közel 5%-át érinti, de még többen élnek olyan emberek mellett, akik nárcisztikus vonásokat mutatnak – anélkül, hogy diagnosztizálták volna őket. Ezek alapján nagy esély van arra, hogy összefutsz, barátkozol vagy akár együtt élsz, dolgozol olyan emberekkel, akik megpróbálnak kontrollálni, összezavarni, elbizonytalanítani a saját céljaik érdekében. Ismerd fel az árulkodó kifejezéseket minél előbb!
„Túl érzékeny vagy”
Ez az egyik leggyakoribb mondat, amit a fejedhez vághat egy nárcisztikus személy. Amikor fájdalmat okoz az, amit mondtak vagy tettek, és ezt szóvá mered tenni, akkor azonnal elbagatellizálják a helyzetet. Így nem kell a viselkedésükre reflektálniuk – egyszerűen rád vetítik a problémát. Egy idő után pedig már magadban sem mersz beszélni arról, ha valami bánt… Olvass még a témában
Hogyan hozod meg a nagy döntéseidet? Derítsd ki, milyen döntéshozó vagy!
Harmónia és sikeres együttműködések: ez vár rád a munkában októberben a csillagjegyed szerint
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
Ezt hozza 2026. október 12. a numerológia szerint: szabadság és változás
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






