Anyák és hobbik: önző dolog elmenni otthonról, vagy ez a boldog gyerekek nevelésének titka?

Címlap / Életmód / Család / Anyák és hobbik: önző dolog elmenni...

Anyák és hobbik: önző dolog elmenni otthonról, vagy ez a boldog gyerekek nevelésének titka?

Anyaként – de valószínűleg szülőként is – a bűntudat szinte elkerülhetetlen. Remélem, hogy egy nap lesz majd egy generáció, akinek nem ez lesz a valósága, de a miénk egyelőre ez. Ami nekem segít, hogy ezzel kapcsolatban egyensúlyban maradjak, az az, hogy elképzelem, ahogyan 20 év múlva a gyerekem egy pszichológusnál ül, és elmeséli neki azt, ami miatt én a jelenben éppen bűntudatot érzek.

A reptéren mondta ki, hogy nem jön velem: egy szakítás a beszállókapu előtt

„Amikor két év fél éves voltam, az anyukám egy szombat reggel repülőre szállt, hogy ott lehessen a legjobb barátnője esküvőjén. Másnap délben visszajött, és én közben végig teljes biztonságban voltam az apukámmal.”

„Amikor óvodás voltam, az anyukám elvállalt egy feladatot egy kreatív projektben, amire nagyon büszke volt. Emiatt hetente egyszer egy órával később tudott csak értem jönni az óvodába, mint ahogyan egyébként szokott.”

Kötve hiszem, hogy bármelyik fentebbi helyzetből valós trauma származna, ami miatt a gyerekemnek majd tartós lelki károkkal kell küzdenie, vagy ami felnőtt korára negatív irányba mozdítaná a kapcsolatunkat.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/2
Következő»
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinél gyakoribbak a nárcisztikus vonások
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.