Amikor beköltöztünk a házunkba, először csak a virágágyást szépítettem. Aztán kerültek gyógynövények a virágok mellé és jött az első sikerszéria a paradicsommal.
Annyira élveztem és úgy bevált a dolog, hogy a harmadik évben telepítettük hat magaságyást, ami idén tizenhatra nőtte ki magát: kereken tizenhat négyzetméterem van, hogy egész nyáron friss zöldséget tegyek az asztalra. Nem sok, főleg, ha azt nézzük, milyen sok fogy ezekből az alapanyagokból nálunk, de van néhány praktika, amelyekkel úgy érzem, nagyon jól kihasználom a helyet.
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
5 ruhadarab, ami ötven felett inkább öregít
1/5 A magaságyás melegebb – előbb tudok termeszteni
Több okból is praktikusabb választás volt számunkra magaságyás, mint a klasszikus földművelés. Mivel nagy fenyők álltak az udvarunkon, sajnos nem volt túl jó a föld minősége, emellett viszonylag modern hangulatú a kertünk, arra vágytunk, hogy a konyhakert elkülönüljön.
Korábban nem gondoltam, hogy ennyit számít termesztés során a magaságyás. Érintésre is melegebb, ami azt jelent, hogy előbb nekiláthatok a kerti projekteknek, kevésbé kell félnem a fagytól. Persze, nyáron a magas ágyás előbb ki is szárad, több vizet igényel, szóval ezt is bele kell kalkulálni a tervezésbe.
Mindenesetre nálunk gyakran hetekkel előbb megterem az, ami néhány házzal odébb még sorra elfagy, és ezért nem csak a jó fekvés, hanem a magaságyás is felelős. Terveim között szerepel, hogy néhányat idővel majd fóliával burkolunk, így a palántázás is gördülékenyebb lesz, valamint még előbb el tudom kezdeni az ültetést – szezon végén pedig tovább tudom húzni. Ha „csak” két hónap pluszt jelent ez egy évben, már az is rengeteg extra hozammal jár.
2/5 Úgy tervezek, hogy sose legyen üres felület
Idén végre komplett ültetési tervvel vágtam neki a szezonnak. Először felírtam, miket szeretnék ültetni, aztán csoportosítottam őket az alapján, mikor kerülnek ki a szabadba, illetve mikor tudom szedni a terméseket. Ezzel a rendszerrel sosem kell, hogy parlagon maradjon a felület. Ez egyrészt nem egészséges a termőközegnek, másrészt mindig várnak kiültetésre váró palánták.
Persze, a társításokra is igyekeztem figyelni, így az időrendbeli csoportosítás után jöhetett a társnövények párosítása. Mivel meglehetősen zsúfolt a tér, nem könnyű a dolgom, de igyekszem arra figyelni, hogy akik kifejezetten rossz szomszédoknak számítanak, azok ne kerüljenek egymás mellé – viszont azok a növények, amelyek hozzájárulnak egymás fejlődéséhez, igen.
Egy másik praktikát is alkalmazok a maximális helykihasználás érdekében a tervezésen felül, mégpedig közelebb ültetem egymáshoz a növények egy részét. Ez nem tűnhet előnyösnek, hiszen így elnyomhatják egymást – akkor miért működik? Mert eltérő ütemben ültetem, vagy szedem őket. Pl. azokat a növényeket, amelyeket lehet palántázni és szabadba vetni, termesztem így is és úgy is. A palántákat megfelelő távolságra ültetem ki, közéjük viszont teszek egy-egy magot. A palánták előbb megerősödnek és fejlődnek, előbb is lehet szedni őket. Mivel előnyt élveznek, elnyomhatnák a magoncokat, de mire ez bekövetkezhetne, a palántákat már learatom – így megnyílik a hely a fejlődő magoknak is.
Hasonlóan sűrűn szoktam ültetni a dughagymát is. Nem mindegyiket hagyom, hogy kerek, érett hagymává fejlődjön, hiszen újhagymának is isteniek. Figyelek arra, hogy a szedés során ritkítsam a sort, így idővel a bennmaradó hagymáknak több helyük lesz növekedni.