Évek óta kollégák voltak, látásból ismerték is egymást, de a köszönésen túl nem történt köztük semmi. A barátnőmnek (nevezzük most Annának), fel sem tűnt a jelenléte, aminek több oka is volt: a leginkább mérvadó az, hogy boldog családi életet élt a férjével és két, közös gyermekükkel.
Egy közös projekt során azt úgy alakult, hogy együtt kellett dolgozniuk Péterrel, így alkalom nyílt arra, hogy személyesen és az online térben is többször találkozzanak. Annának először nem tűnt fel semmi, ő ugyanis meglehetősen nyitott és kedves személyiség, megszokta, hogy többnyire vele is hasonlóan viselkednek az emberek.
Aztán gyanús lett neki a dolog, amikor Péter egyre sűrűbben küldte az e-maileket. Rövid időn belül nagyon egyértelmű lett a helyzet, az üzenetek egyre személyesebbé váltak, és már nem koncentrálódtak az e-mailes fiókra, vagy éppen a szakmai egyeztetésekre. Azt gondolom, Annának egy kicsit imponált a közeledés, de jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, ő egy laza flörtnél többe semmiképpen se menne benne. Olvass még a témában
A pénzes férfi alapít még egy családot, a pénzes nő pedig meg sem házasodik
„Két napi előkészület, hogy egy délutánra egyedül hagyjam a gyerekekkel” – ha a férjed azt hiszi, kiveszi a részét a házasságból, küldd el neki ezt
A magas, mély hangú pasik jönnek be – és akkor mi van?!
„A mai férfiak mindent a nőktől várnak el” – Férfiak a hercegnő-korszakukban
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






