A Szaturnusz mindig fájdalmas és elkerülhetetlen dolgokra világít rá, és nem véletlenül tekintenek rá a szakértők igazi sorsfordítóként, gyakran szerencsétlenségként: valóban képes arra, hogy gyökeresen megnehezítse az életünket.
„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat”: amikor a nagyszülő átlépi a határt
A Szaturnusz azonban nem csak az egyénre hat, globálisan is komoly feladatokkal bíz meg bennünket. Ha követed a nagyobb asztrológiai eseményeket, akkor bizonyára neked is voltak fenntartásaid ezzel az időszakkal kapcsolatosan – most már tudjuk, nem volt alaptalan az aggodalmad. A Szaturnusz ugyanis éppen most váltott jegyet, és március 21-én belépett a Vízöntőbe…
El kell fogadnunk, ami megváltoztathatatlan, meg kell változtatnunk azt, ami megváltoztatható
A Szaturnusz mostani állásának egyik legnagyobb leckéje, hogy tudatosítsuk magunkban az idő múlását, valamint észrevegyük, milyen személyes fejlődési lehetőségek állnak előttünk. Bár jelenleg inkább akadályként szerepel a mindennapjainkban ez a bolygó, szépen lassan észrevesszük, hogyan tehetünk tudatosan is az életünk, a világunk jobbá tételéért.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






