Tojássaláta
Magától értetődő megoldás lehet tojássalátát készíteni, és szerencsére elég sokféleképpen variálható attól függően, milyen zöldségeket szeretsz. Fogyaszthatod önmagában, szendvicsen vagy wrapjbe csavarva is: a lényeg leginkább az összetevőkön múlik.
Hozzávalók tekintetében mindig variálhatsz, de az alábbi recepthez ezekre lesz szükséged: 2 főtt tojás, 2 evőkanál light majonéz, 1 evőkanál dijoni mustár, 1 kisebb vöröshagyma, citromlé, friss petrezselyem és metélőhagyma ízlés szerint.
Először is főzd meg a tojásokat (12-14 perc között hagyd őket a forró vízben), majd szeld fel őket kisebb darabokra, de arra azért figyelj, hogy ne legyenek túl kicsik. Ezután egy edényben egyszerűen csak keverd össze az alapanyagokat saját ízlésed szerint, és már el is készültél a diétás, rendkívül finomabb fogással. Teljes kiőrlésű kenyérre téve, némi uborkával, paprikával ebédnek vagy vacsorának is megállja a helyét! Olvass még a témában
„Mire kiszálltunk a liftből, megtudtam, hogy megcsalnak” – Furcsa találkozások, amiknek meg kellett történniük
Só a nyílt sebre vagy az első lépés a gyógyulás felé? Egy hétre újra kutya lett a házban
A szorongásod talán nem az ellenséged: a családállítás meglepő magyarázata
10 év egyetlen csekken: amikor a lányod születésnapján egy hivatalos levél kérdezi meg tőled, hogy mi legyen a jövővel
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





