1. A szőrápolás
A kutya szőrének ápolása a megfelelő fésülésen is múlik. Azonban egyáltalán nem jársz jobban azzal, ha nagyméretű kefével, két perc alatt letudod a dolgot, hiszen így nem csak elkerülheti a figyelmedet több problémás terület, de minőségileg sem lesz jobb a végeredmény. Lehetőség szerint szerezz be egy, a kutyád szőrtípusának megfelelő szőrfésűt, szőrkefét vagy furmunátort, esetleg trimmelő fésűt, masszázskesztyűt.
Kezdj a hátával, majd az oldalával, hasával, szügyével, különös tekintettel pedig a hónaljakra, hiszen ez a rész könnyedén becsomósodik a kutyáknál.
A lábakat a szakértők szerint érdemes a legvégére hagyni, mert ezt nehezebben viselik, a nemi szervek környékén pedig különösen légy óvatos, nehogy felsérts érzékeny területet.
A fésülés azért fontos része az otthoni kozmetikázásnak, mert ezáltal könnyebben megláthatod az állat bőrén lévő sérüléseket és más külső élősködőket vagy ürüléküket, sőt, még kullancsokat is, amelyek elől télen sincsenek óvva. Olvass még a témában
Ezért nem szabad mindig megbocsátanod, csak mert szeretsz valakit
A toxikus munkahelyem leggonoszabb trükkje: elhitették velem, hogy nem vagyok elég jó
Mióta kiléptem a mókuskerékből, elhűlve nézem, ahogy a barátnőim épp kiégnek benne
Az Igazság kártyája: ezt üzeni az októberi Tarot a Mérleg energiák mellé
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






