Emlékszel még azokra az időkre, amikor kisgyermekként lehuppantál a konzolod vagy a számítógéped elé, és órákat töltöttél el egy-egy játékkal?
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
Hogy biztonságban tudhasd a városodat, a katonák segítségével őrizhetted a várfalakat, de akár mások birodalmait is lerohanhattad velük.
5/14 Super Mario Bros 1
Ki ne ismerné a Mario-játékokat, és annak jellegzetes szereplőit? Akinek a 90-es évek során volt konzolja, az biztosan órákat töltött el előtte, hogy a különböző világokon (összesen 8 volt, mindegyiken belül 4 pályával) átküzdve magát végül megmenthesse a csinos hercegnőt.
Persze nem értél rá túl sokáig nézelődni a helyszíneken, ugyanis mindegyiket 300 időegység alatt kellett végigvinned, miközben igyekeztél minél több érmét összegyűjteni – meg persze összeszedni az életadó vagy növelő gombákat, és a virágot, aminek segítségével még lőni is tudtál.

6/14 Duck Hunt
Emlékszel még arra a játékra, amiben egy, a kezedben fogható fegyverrel kellett lövöldöznöd a képernyőn elrepülő kacsákat?
Persze ez egyre nehezebb feladat volt, hiszen időnként több madár is megjelent a láthatáron, a töltények pedig végesek voltak – ha pedig nem sikerült egyet sem eltalálnod, egy kutyus bújt elő a fűből, hogy látványosan kinevessen téged.
A Duck Hunt egyike volt a műfaj legnépszerűbb kiadásainak, és biztosan te is szívesen emlékszel vissza arra az időszakra, amikor a családdal együtt ültetek be a tévé elé játszani vele.
7/14 Adventure Island Classic (1992)
Felépítésében hasonló volt a Marióhoz, azonban mégis sokak kedvence lett az Adventure Island néven ismert játék.
A sztori szerint egy őrült tudós elrabolta a hercegnőt, akit úgy tudtál megmenteni, hogy végigküzdötted magad 8 világon (szintén 4 pályára bontva, ahogy azt Mariónál már megszokhattad).
Minden alkalommal, amikor megérintettél egy ellenséget, beleestél egy szakadékba vagy a vízbe, elvesztettél egy életet, de szerencsére ezt pótolhattad az úton található gyümölcsök segítségével.
Végül pedig meg kellett küzdened a tudóssal, ami meglehetősen nagy kihívás volt akkoriban!
A cikk folytatódik, lapozz!