A lakberendezők arra használják ezt a trükköt, hogy kiegyensúlyozott, elegáns és meglepő színkombinációkat alkothassanak.
Ha az otthonod dekorálásáról szóló szabályokat nézzük, annyi biztos, hogy nem kell őket szóról szóra követned, de hasznosak lehetnek, ha egy kis segítségre van szükséged. Ugyanez elmondható a 70-20-10-es szabályról is. Ennek célja, hogy megtaláld a színek közötti harmóniát és akár bátrabban válaszd ki a megfelelő árnyalatokat. Mutatjuk, mit is takar pontosan a szabály és hogyan alkalmazhatod.
A lényege, hogy az adott helyiségben szerepel egy domináns szín, melyet két másik árnyalattal kombinálsz, utóbbi színek pedig 20 és 10 százalékban vannak jelen. A 70% ugyanazt a színt vagy anyagot takarja, mellyel még egy kisebb szobát is nyitottabbá és optikailag nagyobbá tehetsz, ráadásul sokkal feltűnőbbé válnak a mellette használt árnyalatok is.
Mert ha az életterek kialakításáról van szó, fontos, hogy időtálló helyiségeket rendezz be, de annak érdekében, hogy ne legyenek unalmasak, érdemes egy kis vizuális különlegességgel feldobnod őket. A monokróm szobák például szuperül néznek ki, de egy-két váratlan élénk színű kiegészítővel új szintre emelheted őket. A kiszámíthatatlanság miatt sokkal különlegesebb, otthonosabb és személyre szabhatóbb lesz a végeredmény.
A helyiség legnagyobb felületeit értelemszerűen a 70% teszi ki. Ilyenek például a falak és plafon, melyek lehetnek azonos árnyalatúak, ugyanakkor az intenzitásuk, a festék mattsága és világossága lehet eltérő. Ezt követheti a 20%, mely magában foglalhatja a szőnyeget, a bútorok huzatát vagy függönyöket, a 10% pedig az apróbb kiegészítőkre utal. Érdemes tehát ennek alapján elkezdened a színpaletta összeállítását és sok-sok inspirációt gyűjtened, hogy tökéletesíthesd a végeredményt.