Mindketten olyan emberek vagyunk, akiknek a szex fontos
Nem mellékes része a kapcsolatnak, hanem központi eleme. És ez alapvetően meghatározza azt is, hogyan gondolkodunk róla. Ha ez nem így lenne, valószínűleg a kapcsolatunk is más irányt vett volna.
De talán a legfontosabb nem is ez, hanem az, hogy a szexet sosem vettük túl komolyan – és közben mégis nagyon komolyan vettük. A fontosságát tekintve súlyos, a kivitelezés – azt már inkább játéknak tekintjük. Olyan térnek, ahol nincsenek előre rögzített szabályok, ahol lehet kísérletezni, lehet hibázni, lehet nevetni, és ahol semmi sem „furcsa” csak azért, mert kimondják.
Nincsenek tabuk abban az értelemben, hogy bármit lehet kérni. És ami talán még fontosabb: bármit meg lehet beszélni. A vágyaink nem egyenlőek az elvárásokkal, és a határok nem egyenlőek az elutasítással.
Azt hiszem, ez az, ami igazán életben tartja köztünk a tüzet. A szabadság. Az, hogy nincs szégyenérzet a kérdések körül. Hogy ha valami nem fér bele a másiknak, az nem egy „nem vagyok elég jó” üzenet, hanem egy egyszerű, tiszta visszajelzés, de semmiképpen sem megszégyenítés. Olvass még a témában
„Úgy viselkedett, mintha ő lenne a párja” – Amikor a sógornő teszi tönkre a házasságot
Azt hittük, rosszul esik majd nekik – ehelyett ezt mondták a házas ismerőseink az esküvőnkről
„Nem hittem el, mit látok a hekk fölött” – A legaranyosabb lánykérős sztorik
„Anyósom kiakadt, hogy már nincs hatalma a férjem felett” – amikor a férfi határt húz az anyjával kapcsolatban
És talán éppen ezért tudunk hosszú távon is játszani ezzel az egésszel. Fontos része ennek az is, hogy tudatosan teret adunk a szexnek. Szeretjük a spontaneitást, de van, hogy előre eltervezzük, hogy egy egész napot az együttlétre szánunk – máskülönben a szex tényleg el tud sikkadni a mindennapos teendők között.
A tervezéssel a szexnek van helye az életünkben, ugyanúgy, mint a kirándulásnak, a mozizásnak vagy a baráti vacsoráknak. Csak mi azt gondoljuk, hogy az intimitás is legalább annyira fontos, mint ezek.
Lehet, hogy ebben tényleg van valami szerencse. De én azt is hiszem, hogy van benne döntés is. Döntés arról, hogy nem engedjük el ezt a részt. Hogy nem tesszük a kapcsolatunk peremére. Hogy nem csak „mellékes jó dologként” kezeljük, hanem olyan térként, amit ápolni kell, és ami mindkettőnknek kimondottan fontos.
Öt év után is ugyanott vagyunk, ahol eleinte: sokszor egyszerűen nem tudjuk megállni, hogy ne érjünk egymáshoz. És talán ez a legjobb bizonyíték arra, hogy a „nászutas fázis” nem feltétlenül egy rövid időszak. Csak hagyni kell, hogy velünk maradhasson.
Következő cikkünk„A barátnőm férjébe szerettem bele” – Amikor a tiltott gyümölcs lesz a vonzóVannak helyzetek, amelyekben nem történik semmi látványos. Nincs nagy vallomás, nincs drámai fordulat, csak lassú közeledés, egyre gyakoribb beszélgetések, észrevétlenül kialakuló közelség. Aztán egyszer csak ott találja magát valaki egy olyan érzés közepén, amit soha nem akart megélni. Három nő mesél arról, hogyan vált egy…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
