Számos oka van annak, hogy valaki még az élete derekán is a szüleivel él egy fedél alatt. Nem csak anyagi okokkal magyarázható ez az életstílus, sokszor a személyiségben, a neveltetésben rejlik a megoldás. Fontos leszögezni, hogy a háttérben csak ritkán bújik meg a lustaság és a kényelemhez való ragaszkodás.
Van, akinek ez ideális
Azok, akik otthon élnek negyvenévesen, két csoportra oszthatók. Az egyik szenved, a másik el sem tudna képzelni ideálisabb körülményeket. Ivett az utóbbihoz tartozik. Felszolgálóként dolgozik egy étteremben, ahol a legtöbb esetben késő estig tart a műszak. Egyedül neveli az általános iskolás lányát és a szülei nélkül nehezen tudná megoldani ezt a helyzetet.
Ivett azt mondja, a szülőkkel való együttélés számára egyáltalán nem kényszer megoldás, nagyon szeret így élni. „Anyukám és apukám fiatalos gondolkodású, gyermekcentrikus és nagyon segítőkész nagyszülők. Imádják egymást a lányommal és én is örülök, hogy szabadidőmben egy szerető család vesz körül. Bevásárolok, közösen főzünk, együtt járunk jógázni is.”
Család terapeuták szerint fontos, hogy a harmónia érdekében a szülői házban élő felnőtt gyermeket egyenrangúként kezelje az idősebb generáció és ne gyerekként. Ha megtanulják, hogy ne szóljanak bele napi szinten az életmódjába, a szokásaiba és ne akarják mindenáron nevelni, akkor kisebb az esély a konfliktusok kialakulására.
Van, aki szenved az ilyen élethelyzetben
Vince sajnos pontosan tudja, milyen az, amikor egy fedél alatt kell élni a szülőkkel, akik pokollá teszik a mindennapokat. „Az apám és az anyám minden nap a fejemhez vágják, hogy elrontottam az életem. Bezzeg a szomszéd fiú, a Tomika, most külföldön orvos és milyen jól keres. Gyönyörű családja van, drága autóval érkeznek haza látogatóba karácsonykor.”
Vince kezességet vállalt egy jó barátja hiteléhez, de a barátja csődbe ment, a hitelt pedig Vincére terhelte a bank. El kellett adnia a lakását és visszaköltözött a szüleihez. „Fogalmuk sincs, milyen nehéz ez nekem. Én is szeretnék szép családot, de egyik barátnőmet sem mertem eddig bemutatni nekik, mert biztos, hogy előtte is szerencsétlennek neveznének. Arról nem is beszélve, hogy ebben a korban már alapvető elvárás a nők részéről, hogy a férfinak saját otthona legyen, biztos keresettel. Nekem ez utóbbi adott, de annak is a nagy része a hitel törlesztésére megy el vagy a rezsire, amibe természetesen beszállok itthon.”
Néha a szülő tehet róla
A legtöbben, akik az életük középső szakaszában is a szüleivel élnek, mentális teherkéntélik meg, hogy nem képesek önálló életet élni, írja a könyvében Jennifer Hornberger. A családterapauta tapasztalatai alapján azt vallja, sokszor a szülői viselkedés áll annak hátterében, hogy a gyermek nem képes kirepülni a családi fészekből.
Vannak anyák, akik ügyesen képesek magukhoz láncolni a gyermeket. Ezt oly módon teszik, hogy bár sosem beszélnek róla nyíltan, a gyermekben (legyen az fiú vagy lány) lelkifurdalást kelt a gondolat, hogy külön költözzön.
Egyre többször előfordul az is, hogy kisebb-nagyobb kerülővel, de a gyerek visszakerül a szülők házába. Egy rosszul sikerült házasság, anyagi problémák, rosszabb esetben betegség is az oka lehet annak, ha az évekig külön élő utód újra a gyerekszobában találja magát. Bárhogy is vesszük, ez mindenképpen visszalépés – mondja Hornberger, ilyenkor szinte biztosra vehető a konfliktus.
Van, ahol ez természetes
Más az, amikor évente párszor hazalátogatunk a szüleinkhez, nagyszerűen érezzük magunkat együtt és alig várjuk a következő találkozást és más, amikor úgy tesszük le a küszöbre a bőröndöt, hogy ez egy hosszú megálló lesz. Vannak kultúrák, ahol az egymást követő generációk tagjai magától értetődően együtt élnek, egymást segítik. A modern társadalom azonban nem ebbe az irányba tart. Ha ma egy negyvenes férfi vagy nő még a szüleivel él, fel kell készülnie arra, hogy a háta mögött ezt szóvá teszik az emberek.
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!