Alig várjuk, hogy elaludjon – aztán ott maradunk mellette
Este hatkor már úgy számoljuk a perceket, mint egy elítélt a börtönből való szabadulásig. Mikor alszik már el? Mikor lesz végre egy kis csend? Mikor lehet végre nyugodtan meginni azt a teát?
Aztán egyszer csak tényleg elalszik, egyenletes lesz a szuszogása, és mi végre kimászhatnánk mellőle az ágyból. Mégsem tesszük. Csak nézegetjük a cuki kis orrot, a gömbölyű homlokot, a sűrű árnyat vető szempillákat, és hallgatjuk, ahogyan szuszog.
Végül nem bírjuk tovább, óvatosan előhúzzuk a telefonunkat, és elkezdünk fényképeket nézegetni róla – a gyerekről, akit alig vártunk, hogy elaludjon. És most meg nem bírjuk ki, hogy ne a vigyorgó kis fejét nézzük. Olvass még a témában
Az előbb még azt éreztük, hogy bármit megadnánk tíz perc egyedüllétért. Most pedig valahogy mégsem akarunk elmenni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
