Boldog vagyok attól az élettől, amit építek?
Nem attól, ahogyan kinéz kívülről. Hanem attól, ahogyan belülről érződik. Azt hiszem, valahol a harmincas éveim második felében kezdtem igazán megérteni, hogy az elégedettség teljesen más helyről fakad. Nem abból, hogy mit gondolnak rólam mások. Hanem abból, hogy mennyire vagyok önazonos.

Hogy olyan munkát végzek-e, amit valóban szeretek. Nyilván nem minden nap, nem minden percben, de összességében. Vajon jó érzéssel indítom a hetet, vagy összeugrik a gyomrom a hétfő reggel gondolatától?
Rájöttem, hogy nekem legalább ennyire fontos az is, hogy olyan emberekkel dolgozom-e együtt, akiket tisztelek. Akik nem folyamatos versenyhelyzetként élik meg az együttműködést. Hogy olyan kapcsolatokat ápolok-e, amelyek töltenek, nem pedig lemerítenek. Hogy marad-e időm azokra a dolgokra, amelyek fontosak nekem. Olvass még a témában
„Ő rákiabál a gyerekre, én nem” – A férjednek joga van másképp bánni a gyerekkel, mint ahogy te neveled őket
Ezt hozza 2026. október 9. a numerológia szerint: egyensúly és összhang
Ezt hozza 2026. október 6. a numerológia szerint: erő és beteljesülés
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
Ezeket a szempontokat sokkal nehezebb megmutatni egy önéletrajzban vagy egy LinkedIn-profilon. Talán ezért is beszélünk róluk kevesebbet. Pedig ma már sokkal meghatározóbbnak érzem őket, mint bármilyen külső státuszszimbólumot.
37 évesen már nem különösebben érdekel, hogy mások mennyire tartják sikeresnek az életemet. Sokkal jobban érdekel, hogy én hogyan érzem magam benne. Mindig lehet többet keresni, nagyobb felelősséget vállalni, még egy projektet vinni.
Az elégedettség viszont nem a következő állomáson vár. Az itt van azokban a pillanatokban, amikor azt érzem: az életem összhangban van azzal, aki valójában vagyok. És nekem ez ma már fontosabb, mint bármilyen külső eredmény.
Következő cikkünkNagyon intelligensnek kell lenned, hogy megértsd ennek a 4 csillagjegynek a humorátAz asztrológia sok területén segíthet megérteni saját és mások személyiségjegyeit. Az egyik ilyen terület a humorérzék, amely különlegesen különböző lehet az egyes csillagjegyek esetében. A Vízöntők híresek az eredetiségükről és a normáktól való eltérő gondolkodásmódjukról. Humoruk sokszor ugyanolyan különc és újszerű, mint…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






