A monológ után Priscilla dühösen kiviharzik a szobából, Harry pedig nem megy utána. Idővel azonban Priscilla visszatér. Lehet, hogy Harry úgy érezte, nem hallotta meg, amit mondani akart neki. Noha Priscilla eleinte valóban elzárkózott, csendes magányában át tudta gondolni a dolgokat. Belátta, hogy Harry egyébként nem önző vagy őt korlátozó társ, csak valaki, aki szeretne időt tölteni vele.
Priscilla ezért azt mondja a férjének: tudja, hogy úgy tűnt, mint akit nem érdekel, mit mond, de nagyon is figyelt rá, és belátja, hogy igaza van. Valóban munkamániás, de számára fontos a munkája, és az is fontos neki, hogy Harry támogassa ebben. Lehet, hogy sokat dolgozik, de szüksége van arra, hogy ő dönthesse el, mikor és mennyi energiát fektet a karrierjébe. Mindezzel együtt megérti, hogy a kapcsolatuk ápolásába is energiát kell fektetnie. Nagyra értékeli, hogy Harry őszinte volt vele, amikor elmondta, hogy nem boldog. Elhalasztja az értekezletet a következő hétre, még ha akkor nem is tud mindenki részt venni rajta. Így megtarthatják a másnapi programjaikat.
A szerzőpáros rámutat, hogy Harry elég bölcs volt ahhoz, hogy nyíltan, és, ha érzelmekkel fűtve is, de nem indulatosan kommunikálja az érzéseit. Elég bölcs volt ahhoz is, hogy amikor látta, hogy Priscilla nem nyitott a kompromisszumra, időt és teret adott neki. Priscilla pedig idővel átlépett a sértettségén, és reálisan tudta átgondolni a helyzetet. A legfontosabb azonban, a szerzők szerint az a mondat, amivel Priscilla a vitát zárja: Olvass még a témában
„Két napi előkészület, hogy egy délutánra egyedül hagyjam a gyerekekkel” – ha a férjed azt hiszi, kiveszi a részét a házasságból, küldd el neki ezt
„Tudtam, hogy nem fogja időben megetetni a gyerekeket és minden borul” – Control freak vagy, vagy csak a férjed megbízhatatlan?
Rám írt a férje, én meg csak tépelődöm: a helyzet, amiből nőként csak vesztesen jöhetsz ki
„Nem voltak közös célok, mégsem mertem elengedni” – hogyan szabadultál ki egy szürke kapcsolatból?
„Köszönöm, hogy elég fontos vagyok neked ahhoz, hogy őszinte legyél.”
Ez az a 10 szó, ami mindent más perspektívába helyez, és működőképessé tud tenni egy kapcsolatot a nehéz helyzetekben is.
Következő cikkünkA „rendkívül boldog párok” 74%-ának van egy hétköznapi, közös rutinjaEgy több mint 100 000 ember bevonásával készült párkapcsolati felmérés során a kutatók arra kérték a párokat, hogy értékeljék boldogságukat és elégedettségüket. Ezután az eredmények mélyére ástak, hogy kiderítsék, mi a közös a legboldogabb párokban! A kutatás szerint a „rendkívül boldog párok” 74%-ának van egy közös szokása…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






