Vízivás egy napra lebontva
Ideális esetben 7-8 óra is eltelik úgy éjszaka, hogy nem fogyasztunk folyadékot. Reggel szomjazik a tested, még akkor is, ha nem érzed. Éppen ezért első dolgod egy pohár langyos víz elfogyasztása legyen ébredés után.
Fontos a langyos hőmérséklet, ugyanis ez már elkezdi beindítani a testi folyamatokat, egyfajta ébresztő a szervezetednek.
Az étkezések előtt közvetlenül és közben próbálj meg inkább csak kortyolgatni, ha nagyon szükséges, ugyanis a nagy mennyiségű folyadék kedvezőtlenül hat az emésztésre.
A délelőtt folyamán,viszont ügyelj arra, hogy nagyjából 1 liter folyadékot már elfogyassz. Ebéd után egy órával pedig jöhet egy tartalmasabb mennyiség, majd a délután során szintén. Kávézás esetén pedig kifejezetten fontos a plusz hidratálás, vagyis már ez is növeli az ajánlott mennyiséget. Este, 8 óra után szépen fokozatosan csökkentsd a folyadékfogyasztást, ekkorra már optimális elfogyasztani a napi adagodat, hacsak nem szeretnéd a mosdót látogatni egész éjszaka. Olvass még a témában
3 dolog, amiről azt hittem, 40-hez közel már ki fogom találni – És nem így lett
Ezt hozza 2026. szeptember 26. a numerológia szerint: nagylelkűség és lelki beteljesülés
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
Nem szeretném, hogy a szüleim ott legyenek az esküvőmön – pedig nem is vagyunk rosszban

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






