🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/5 Cameron Diaz és Benji Madden
A szőke színésznő híres volt arról, hogy jól megvan szingliként és mikor a rocksztár megkérte a kezét, óvatosan mondott igent. Mielőtt összekötötték volna életüket, írtak egy házassági szerződést, ami nem ment zökkenőmentesen, ugyanis nézeteltéréseik voltak az anyagiakat illetően, így ők azon ritka párok közé tartoznak, akik még az esküvő előtt mentek el párterápiára.
A válások egyik leggyakoribb oka az, hogy a felek összevesznek a pénzen, de Cameron és Benji mindennek elébe mentek, azóta is boldogok együtt és nemrég gyermekük is született.
5/5 Kristen Bell és Dax Shephard
A két színész mindig nyíltan beszélt a házasságuk nehézségeiről, a karantén alatt az egyik tévéműsorban is úgy jelentkeztek be, hogy közölték: éppen napok óta nem beszélnek egymással. Kristen szerint az a fontos, hogy a felek felelősséget vállaljanak tetteikért és ne féljenek elismerni, ha hibáztak.
Elmondása szerint házasságuk azért működik, mert szeretnek együtt lenni, bíznak egymásban és ha gondjaik vannak, azon dolgoznak, hogy megoldják azokat. Elmondása szerint az a lényeg, hogy ne csak az egyik fél akarja a változást és férje remek partner abban, hogy együtt küzdjék le a problémákat.