A pár végigfotózta lányuk örökbefogadását. Nem bírod ki könnyek nélkül!

A pár végigfotózta lányuk örökbefogadását. Nem bírod ki könnyek nélkül!

Címlap / Életmód / Család / A pár végigfotózta lányuk örökbefogadását. Nem bírod ki könnyek nélkül!

„Tudtuk, hogy valaki még hiányzik”

David és Sarah 10 éve házasok, és már együtt nevelték két közös, biológiailag is saját gyermeküket, a hatéves Zakaryt és a hároméves Levit. Ugyan boldogságban éltek, mégis, ahogy elmondták: tudták, hogy valaki még hiányzik.

„Három gyerek. Mindig is három gyereket akartunk” – mondta Sarah a DailyMail-nek. Második kisfiuk megszületése után azonban úgy tűnt, erről a tervükről sajnos le kell mondaniuk.

Levi ugyanis egy ritka születési rendellenességgel született, ami a gerinc izmainak fejletlenségét okozza. A kisfiú születésekor az orvosok azt mondták a párnak, hogy fel kell készülniük arra, hogy a gyereknek problémái lesznek a finommotoros mozgásával, és talán járni sem tanulhat meg.

Mivel ha valakinek ezzel a rendellenességgel születik gyermeke, magas az esélye annak, hogy a probléma a később születő gyermekeknél is megjelenik, az orvosok nem javasolták a párnak, hogy harmadik gyereket is vállaljanak. David és Sarah ennek ellenére úgy döntött, tovább próbálkozik, a nő azonban nem esett teherbe.

„Aztán egyszer csak, mintha felkapcsoltak volna egy lámpát, rátaláltam a megoldásra, és olthatatlan vágyat éreztem arra, hogy örökbe fogadjunk egy kisbabát” – mesélte el Sarah, hogyan döntöttek az adoptálás mellett.

Első látásra szerelem

A pár jóbarátja, a fotós Kristen azt mondta a lapnak, mindig is szeretett volna végigfotózni egy örökbefogadást, és nagyon boldog, amiért a különleges élményt hozzá közel álló emberekkel élhette át.

A sorozat a reptéren kezdődik – a pár egy héttel az után indult útnak, hogy megtudták, Floridában valaki őket választotta ki, és hamarosan egy kislánnyal, Tilly Pearllel térhetnek haza. A képeken az izgatott pár a telefonján mutatja az újszülött baba fényképét, majd nem sokkal később már egy kórházi teremben várakoznak, hogy találkozhassanak a kislánnyal, aki ettől a pillanattól családjuk tagja lesz.

A kép, amin a pár először látja meg a kislányt, valóban megható, ahogy pedig kézbe veszik a csöppséget, látszik, hogy azonnal kialakul a kötelék. „Rögtön szerelembe estem, ahogyan megláttam. Ugyanazt éreztem, mint miután a fiaimat megszültem. Azonnal kialakult a kötelék.” – mesélte később Sarah.

Másoknak is erőt adhatnak

A pár elmondta, a képeket azért készítették, hogy a közeli ismerőseikkel, barátaikkal megoszthassák az élményt, és hogy örök emlék legyen számukra a lányukkal való találkozás, de cseppet sem bánják, hogy a fotók ekkora érdeklődésre tartanak számot.

Azt mondják, az örökbefogadás még mindig kicsit tabu témának számít, és ez még nehezebbé teszi azt a rögös utat, amit az örökbefogadás előtt álló pároknak kell végigjárniuk. Ahogy mondták, azt remélik, hogy a képeik erőt adnak ezeknek a pároknak, hiszen megéri a sok türelem és utánajárás. Mi pedig azt reméljük, hogy a képek talán egy kis megnyugvást adnak Tilly Pearl szülőanyjának is, aki minden bizonnyal élete egyik legnehezebb döntését hozta meg.

Képek forrása: Kristen Anne Photography 

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást