Sokak szerint már a kapcsolat végleges megromlására utal, ha bárki is felkelti az érdeklődésedet, de azért nem minden ennyire fekete és fehér. Azonban akadnak olyan jelek, amik egyértelműen arra utalnak, hogy lassan, de egész biztosan kezdesz kiszeretni belőle.
4/4 Feltűnnek a hiányosságai
Nyilván nem utal azonnal a szakítás közeledtére, de azért intő jel az is, ha feltűnnek a hiányosságai sőt, ezek el is kezdenek zavarni, idegesíteni. Megeshet, hogy amit korábban kifejezetten vonzónak találtál benne, az jelenleg az elviselhetetlennel vetekszik, vagy úgy érzed, már mindenen felhúzod magadat, de ezt igazából az ő hibájának tekinted.
Az egészre rátesz egy lapáttal, ha azt veszed észre, hogy alig-alig beszélgettek, és akkor is inkább csak a kötelező köröket futjátok le, semmi érdekesről vagy érdemlegesről nem beszéltek.
Lassan már eljutsz oda, hogy szinte az is idegesít, hogy levegőt vesz melletted, vagy megszólal, esetleg nem esik jól, ha megölel, vagy közeledik hozzád. Amennyiben utóbbi kifejezetten viszolygást kelt benned, vagy furcsának, idegennek érzed, az bizony egyértelmű jele annak, hogy nagyon eltávolodtatok egymástól, és rövidesen véglegesen ki fogsz szeretni belőle.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!