Egy pár elindul a közös úton, valamikor, valahogyan. Végül is jó együtt. Végül is már megszokták egymást. A közös útra lépni nem nehéz, a szerelem megoldja – együtt, egymáshoz méltó partnerként lépdelni ezen az úton viszont már jóval több energiabefektetést igényel. Az egymást kölcsönösen támogató, motiváló társak képesek együtt fejlődni és egymáshoz méltó partnerként járni életük útját.
Miért nem találjuk meg a hozzánk valóban való társat?
A válasz egyszerű: mert még magunkat sem ismerjük igazán. Önmagunkkal való harcaink, belső (és külső) konfliktusaink, szorongásaink, problémáink sokszor egyetlen állapotra vezethetők vissza: az egészséges önszeretet, önbizalom, és az önbecsülés hiányára. Alapvető pszichológiára hagyatkozva az ember gyakran kompenzál úgy, hogy olyan társat választ, aki valójában nem illik hozzá, olyat, aki mellett okosnak, szépnek, ”többnek” érezheti magát, mert szükségszerűen így kerekedik a másik fölé. Szintén gyakori, mikor valaki annyira alábecsüli önmagát, hogy hozzá méltatlan párt választ önbizalomhiány, önmaga lebecsülése miatt.
Aztán egy nap ráeszmél a tapintható valóságra, a szakadékra, ami közöttük tátong, és menni akar. A szellemileg, intellektuálisan nem kiegyensúlyozott párkapcsolat kiváló önámítás, ami előbb-utóbb zsákutcába vezet. (Persze a változástól való félelem sok embert együtt tart egy – boldogtalan? – életen át). De akkor mi a megoldás? Oldd meg a belső konfliktusaidat, fejleszd önmagad, így megtalálhatod a hozzád méltó társat is!
Tudom, hogy tovább kellene lépnem, mégsem merek
Sokkal kényelmesebb és egyszerűbb megoldás a langymelegségben süllyedni, becsukott szemmel. Hiszen ez a komfortzónán belül van: megszokott, kényelmes, és kiszámítható. „Jól elvagyok benne úgy, ahogy vagyok, nincs dolgom” – vagy legalábbis azt hiszed, mert ezért a langymelegért nem kell tenni semmit. Van viszont egy rossz hírem: a fejlődés, az előremenetel, tehát maga az élet a komfortzónán kívül kezdődik. Ébredj fel, ne alkudj meg csak azért, mert félsz akár az egyedülléttől, a változástól, az újtól. Ha szíved mélyén jól tudod, hogy amiben vagy, már (vagy eleve) nem működik, nem hozzád való, akkor azt kommunikáld a párod felé, beszéljétek meg. Billenj el valamilyen irányba a kettőtök kapcsolata, de sose feledd: az élet rólad szól anélkül, hogy ettől önző lennél.
Olyan életet élj, aminek a főszereplője becses tenmagad vagy, ezzel a tiszta önszeretettel pedig sokkal többet is tudsz nyújtani másnak. Minden változtatható, semmi sincs kőbe vésve! A változás sokszor fájdalommal jár, de ne akard megspórolni. Csiszolódsz, letisztulsz, kikristályosodsz általa, hiszen kellő céltudatossággal elindulsz önmagad valódi, őszinte középpontja felé. Ha félsz, gondolj erre: ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik.
Jelek, amik arra utalnak, nem vagy jó helyen
Folyton fáradt vagy – egy méltatlan helyzet rengeteg energiavesztéssel jár. Kényelmesen elvagy, de nem vagy boldog – csücsülsz ölbe tett kézzel a komfortzónádban. Lépd át végre a határát, óriási megkönnyebbülés és szabadságérzés lesz: végre tettél valamit azért, hogy megtaláld valódi önmagad!
Inkább elfojtasz szavakat, vágyakat, tetteket, csak mert félsz? Merd végre vállalni önmagad! Úgy érzed, toporogsz egy helyben, nincs haladás, fejlődés? A párod ezek szerint nem támogat, vagy te nem hagyod, hogy támogasson. Miért is…? Nyugtalan vagy, levert, titokban még irigy is másokra? Szépíted a saját történeted mások előtt, ragyogó kapcsolat látszatán ügyködsz? Ami kifelé mutatásra szorul, az bizony nagyon nincs jól.
Ébredj fel, merj lépni. Ahogy Chaplin mondta: „Élj! A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké, és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.”