Az utolsó boszorkányvadász – Filmajánló

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Az utolsó boszorkányvadász – Filmajánló

VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?

Vin Dieselről általában nem a boszorkányok jutnak eszünkbe, de arra is viszonylag ritkán gondolunk, hogy az örök élet nem csak áldás, átok is lehet. Az utolsó boszorkányvadász azonban sok tekintetben felülírja majd az eddigi elképzeléseidet, legalábbis ezt ígéri az előzetes.

Az alaptörténet szépen besimul a földöntúli lényeket vadászó filmek és sorozatok szériájába: 500 évvel ezelőtt háború dúlt az emberek és boszorkányok között, akik a világra akarták szabadítani a fekete halált.

Boszorkányvadászok seregei harcoltak az ördögi ellenséggel az egész világon, köztük Kaulder (Vin Diesel), akinek sikerült megölnie a boszorkák mindenható királynőjét, aki azonban a halála előtti pillanatban halhatatlansággal átkozta meg Kauldert. Lehet, hogy ez elsőre nem hangzik olyan borzasztónak, azonban ezzel mindörökre elválasztotta őt imádott feleségétől és lányától, hiszen örökké tartó életében a halandók e világi léte csak egy röpke pillanat. Az azért hamarosan kiderül, hogy ez a bosszú a királynőtől sem volt olyan bölcs húzás: mára Klauder az utolsó boszorkányvadász, aki egy pappal és – ironikus módon – egy boszorkánnyal az oldalán folytatja a törvényen kívüliek vadászatát.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!