Füstbe ment terv helyett profi fotósorozat
A pozitív élmény és visszacsatolás után, nagy reményekkel vágott neki az útnak, de csalódnia kellett. Meglepetésére azt a visszajelzést kapta, hogy a helyi „iker egyesület” igazgatója nem járul hozzá a képek engedély nélküli közzétételéhez. Utólag kiderült, az engedély több ezer dollár lenne, Pizarro azonban megtagadta a fizetést. Csüggedten vette tudomásul, hogy nem éri el célját, ám váratlanul odalépett hozzá egy férfi, aki angolul érdeklődött arról, miért van itt. Miután Pizzaro kifejtette projektjének lényegét, a férfi felajánlotta a segítségét – és ezért cserébe csak azt kérte, hogy gyakorolhassa az angolt a segítségével.
Később kiderült, hogy a férfi egy helyi tanár, akivel Pizzaro három napot töltött a faluban és meglátogatta a legtöbb ikerpárt, akik örömmel álltak a kamera elé, hiszen nem igazán volt még rá példa, hogy egy profi fotós fényképezze őket. Folytatva a stílust, amit elkezdett, Pizarro a templomon kívül fotózott: a trópusi növényzetet választotta háttérnek, és az ikreket megkérte, viseljék ugyanazt a ruhát.
Így állt össze a teljes portfólió, ami Pizarro utómunkálatainak köszönhetően valóban olyan lett, mint egy nagy, családi album. Olvass még a témában
Sátrazás kisgyerekkel: életre szóló élmény, vagy közös családi trauma?
Okosabb vagy, mint egy tapasztalt pubkvíz-mester? Teszteld a tudásodat!
Lekörözöd egy egyetemi felvételiző tudását? Bizonyítsd be ezzel a kvízzel!
Nem kell minden gondolatot megosztani – influenszerek, akiktől rángani kezd a szemhéjam
Forrás: National Geographic
Következő cikkünkA Reszkessetek betörőkön túl: 5 kötelező, szórakoztató film az ünnepekreKarácsonykor együtt a család, ilyenkor esténként van idő összebújva filmet nézni, akár az egész családdal, akár a pároddal. A televízió minden évben nagyjából ugyanazokat a filmeket vonultatja fel, szinte nincs is olyan év, hogy ne adnák le a Reszkessetek betörőket. Ha idén valami másra vágysz, akkor az alábbi filmekből érdemes…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






