Álommunka, álompasi, álomesküvő, stabil anyagi helyzet, saját otthon, gyerekek – ha ezeket kipipáltad már mind az életben, akkor úgy érezheted, hogy nem igazán vannak már olyan célok, amikért érdemes küzdeni, vagy amit egyáltalán kitűzhetnél magad elé. Pedig idősebb korodban is ugyanolyan fontos, hogy legyen, ami motivál a mindennapokban – ez a néhány tipp segít abban, hogy találj újabb célokat magadnak!
4/4 Tedd jobbá a világot!
Persze, ki ne szeretné egy kicsit jobb hellyé tenni ezt a bolygót, amin élünk – kevesen gondolnak bele azonban, hogy már milyen kis tevékenységekkel is változást hozhatnak a környezetük, vagy akár egy nagyobb közösség életében is.
Szólalj fel olyan ügyekben, amik iránt szenvedélyt érzel, és erős véleményed van, járj aktívan vitakörökbe és gyűlésekre, hallasd a hangodat, és ne gondold, hogy egy ember véleménye úgysem számít.
Ha belefolysz a környezetedben zajló közéleti, környezetvédelmi, tudományos, vagy bármilyen munkába, azzal már rögtön tettél valamit a helyzet javításáért. És ki tudja? Talán egyszer tényleg olyan hallja majd a hangodat, aki képes is tenni valamit az ügy érdekében. Nem mindegy, milyen világot hagyunk az unokáinkra.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!