Gyermekként a világunk erősen korlátozott. A szüleinkkel való kapcsolatunk határozza meg jólétünket, és gyerekkorban még nem fejlesztettük ki azokat az eszközöket, amelyekkel értékelni tudjuk családunkat és annak érzelmi dinamikáját.
Ha figyelembe vesszük, hogy a gyerekek mennyire függő, sebezhető és befolyásolható lények, nem nehéz elképzelni, milyen balul alakulhatnak a dolgok, ha a szülői szerep rossz kezekbe kerül. Egy nárcisztikus szülő például – akit az önérdek vezérel – az egész családot a saját érzelmi szükségletei köré szervezheti, elhanyagolva és megsebezve a gyermekeit.
A bántalmazó viselkedés azonosítása és meghatározása képessé teszi az embereket arra, hogy tanuljanak belőle, fejlődjenek és túllépjenek rajta. Ha gyermekkorodat egy nárcisztikus szülő árnyékában töltötted, akkor az alábbi diszfunkcionális szülő-gyermek dinamikák közül legalább eggyel azonosulhatsz.
Az „Aranygyermek"
Ha például az aranygyerek jól teljesít a tanulmányi eredmények terén, a nárcisztikus szülő hajlamos lehet aránytalanul nagy jutalmat adni neki, és mindenki előtt dicsekedni az eredményeivel. A probléma akkor merül fel, amikor az aranygyerek hibázik - ez jellemzően indokolatlanul sok fegyelmezést, nevetségessé válást és büntetést von maga után a megértés, a támogatás, a szeretet megerősítése vagy a közös megoldás keresése helyett.
Ez a diszfunkcionális dinamika sokáig diagnosztizálatlan maradhat, mivel kívülről úgy tűnhet, hogy a gyermeket elárasztják szeretettel, gondoskodással és elismeréssel.