„Neked adom, ha adsz egy puszit”
Lehetne ennél tökéletesebben kondicionálni egy gyereket arra, hogy ha akar valamit az életben, akkor azért cserébe el kell fogadnia a testi közeledést? Vagy, hogy a másik igényei (például az, hogy a mama szeretne egy puszit) fontosabbak annál, amivel ő komfortosan érezné magát (vagy az, hogy nem ad puszit)? Pontosan emlékszem még a nyomásra, amit gyerekként éreztem, amikor egy felnőtt meglengetett előttem egy vágyott ajándékot, majd kijelölte az árát. Szorongató, kegyetlen helyzet ez egy gyereknek.
Úgyhogy ilyenkor szoktam beavatkozni, és mondom meg a rokonnak, hogy ha önzetlenül és szeretetből óhajtja átadni az ajándékát, akkor azt nagyon szépen köszönjük, ha pedig nem ez a cél vezérli, akkor köszönjük, de nem kérjük.
Volt már persze, aki ezen megsértődött, de anyaként nekem az az elsődleges dolgom, hogy a lányomra vigyázzak. Ha az ő biztonságérzetét azon az áron tudom megőrizni, hogy megbántok egy dédit vagy egy nagybácsit, akkor ezt bármikor megteszem – mert az elsődleges felelősségem a gyerekem. Olvass még a témában
