A saját gyermekét természetes, hogy mindenki tökéletesnek látja, és ez így is van rendjén, de azért ne felejtsük el, hogy senki nem az – sem mi, sem pedig a csemetéink. Ahelyett, hogy tökéletesnek állítjuk be, és ezzel olyan elvárásokat támasztunk vele szemben, amiknek természetesen nem tud megfelelni, inkább azt éreztessük vele, hogy a gyengeségei – amelyek természetesek – ellenére is szeretjük és elfogadjuk.A legjobb, ha a saját példádon keresztül tanítod meg neki, hogy nem az a legfontosabb, hogy hibátlanok legyünk, hanem hogy felismerjük, ha hibázunk, és lehetőségeinkhez mérten megpróbáljunk javítani rajta.
Ha a gyerekről van szó, minden szülő próbálja a lehető legjobbat kihozni magából, hiszen mindannyian azt szeretnénk, ha egy egészséges, önbizalommal teli, vidám felnőttet nevelnénk, akinek remélhetőleg a gyerekkorát is gondtalanná és boldoggá tudtuk tenni. Azonban, miközben próbálsz jó anya lenni, lehet, hogy olyasmit teszel, ami hosszú távon többet árt, mint használ – még akkor is, ha a legjobb szándék vezetett közben.
Tökéletes vagy!
Úgyis sikerül!
Időnként mindenki stresszel valamin – egy dolgozat, egy verseny, az első szerelem. Lehet, hogy te csak azt szeretnéd éreztetni a gyerekkel, hogy bízol a képességeiben, de ha egyetlen legyintéssel elintézed a kérdést, mondván, ez neked úgyis menni fog, talán csak még nagyobb nyomást teszel rá. Hiszen mások szerint ez egyértelmű dolog, mi van, ha ő mégis elbukik? Az önbizalom építése persze fontos, de ha úgy látod, a gyerek tényleg szorong, inkább ülj le vele, és próbáljatok megoldást találni. Beszéljétek meg, mit tehetnétek még együtt a jobb eredményért, ajánld fel, hogy segítesz tanulni, és ami a legfontosabb: mondd el neki, hogy bár te biztos vagy benne, hogy jól szerepel majd, akkor sem történik tragédia, ha most nem ötöst kap,hiszen te tudod, hogy minden tőle telhetőt megtett, és ez a legfontosabb.
