„Kettősségben élek” – Dóra, 35 éves

Dóra már tíz éve házas, két gyerekkel. Stabil családi életet él, mégis ő az, aki a legőszintébben beszél a belső kettősségről.
„Sokszor érzem azt, hogy két világ között mozgok. Az egyikben anya és feleség vagyok, felelősséggel, logisztikával, állandó jelenléttel. A másikban pedig ott van egy régi énem, aki szabadon döntött mindenről.”
Dóra nem titkolja, hogy néha irigykedik az egyedülálló barátnőire. Olvass még a témában
„Úgy viselkedett, mintha a szolgái lettünk volna” – Idegenvezetők mesélnek a legpofátlanabb turistákról
3 dolog, amiért a nőket megszégyenítik, a férfiakat meg megdicsérik
5 ősi rituálé, amit Halloween estéjén érdemes kipróbálnod, ha elengednél valamit a múltadból
„Tombol, ha kikap a videójátékban” – 20 dolog, amit egy felnőtt férfinak már nem lenne szabad
„Amikor látom, hogy elutaznak, egyik napról a másikra döntenek programokról, vagy csak úgy eltűnnek egy hétvégére, miközben én azon rugózok, mikor kéne ágyneműt meg tornaruhát mosni, hogy még időben meg is száradjanak, akkor bennem van egy kis fájdalom. Hogy én most nem tudnám megtenni azt, amit a barátnőim megtehetnek.”
Azt mondja, ez nem a családja ellen szól, hanem a felelősség súlyáról.
„Szeretem az életemet, de néha hiányzik az, hogy ne ennyire támaszkodjanak rám mások. Hogy csak én legyek fontos.”
Dóra szerint ezek az érzések tabunak számítanak.
„Ezt nem nagyon mondja ki senki, mert rögtön félreértenék. Pedig szerintem sokan érzik, csak nem beszélnek róla.”
Következő cikkünk50 felett újra randiznál? Így érdemes belépned az online társkeresők világába érett fejjelDe ne aggódj, a modern online társkeresők olyan lehetőségeket nyitnak meg számodra, amelyeket akár pár évtizede még elképzelni sem tudtál. Bár sokan tartanak az online társkeresőktől, valójában számos előnyt kínálnak. Egyrészt szélesebb körűen elérhetjük az embereket, mint hagyományos módszerekkel. Az internet révén olyan…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






