Mentális előjáték
A hosszas távollét előnye, hogy az előjáték akár hetekig is eltarthat – méghozzá úgy, hogy szigorúan fejben marad.
Egyezzetek meg benne: a külön töltött időben fenntartás nélkül közlitek egymással az ilyen irányú vágyaitokat.
Elég pikáns ugyanis a sokadik menet részleteit tervezgetni, majd írásban elküldeni a másiknak, amíg az éppen békésen tévézik, esetleg tárgyaláson van… Olvass még a témában
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a hónap szülötteivel, a Rákokkal
Csak évek után vallotta be a vőlegényem, hogy a tájszólásom miatt majdnem nem hívott el randira
„A feleségem sosem ismeri el, ha nem volt igaza” – A gyakori panasz, amit a férfiaktól hallok terapeutaként
A pénzes férfi alapít még egy családot, a pénzes nő pedig meg sem házasodik
A lényeg, hogy ne arra összpontosítsatok, amit nem művelhettek egymással, tehát ne hagyjátok eluralkodni a hiányérzetet!
Hanem inkább annak örüljetek, hogy bőven lesz alkalmatok megvalósítani a kiagyalt manővereket, ráadásul egymás vágyainak megismerését is tökélyre fejleszthetitek.
Sőt, az efféle kommunikáció lehetővé teszi, hogy olyasmivel is előhozakodjatok, amivel egy meghitt, együtt töltött este után szégyellősen tennétek…
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






