5 tipp, hogy távkapcsolatban is fűszerezd a szexet

5 tipp, hogy távkapcsolatban is fűszerezd a szexet

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 5 tipp, hogy távkapcsolatban is fűszerezd a szexet

Két üzenetváltás az előjáték, a lényeg pedig a reptéri toaletten zajlik? Na, azért a távkapcsolatos szex nem feltétlenül így zajlik – bár tagadhatatlanul megvan a szépsége az említett változatnak is. Most viszont olyan ötleteket szedtünk össze, melyek segítenek némi változatosságot csempészni az intim percekbe. 

Mentális előjáték

A hosszas távollét előnye, hogy az előjáték akár hetekig is eltarthat – méghozzá úgy, hogy szigorúan fejben marad.

Egyezzetek meg benne: a külön töltött időben fenntartás nélkül közlitek egymással az ilyen irányú vágyaitokat.

Elég pikáns ugyanis a sokadik menet részleteit tervezgetni, majd írásban elküldeni a másiknak, amíg az éppen békésen tévézik, esetleg tárgyaláson van…

A lényeg, hogy ne arra összpontosítsatok, amit nem művelhettek egymással, tehát ne hagyjátok eluralkodni a hiányérzetet!

Hanem inkább annak örüljetek, hogy bőven lesz alkalmatok megvalósítani a kiagyalt manővereket, ráadásul egymás vágyainak megismerését is tökélyre fejleszthetitek.

Sőt, az efféle kommunikáció lehetővé teszi, hogy olyasmivel is előhozakodjatok, amivel egy meghitt, együtt töltött este után szégyellősen tennétek…

A jó öreg Skype

Egy fórumozó írta, hogy a Skype-szex olyan, mint a cyberszex és egy online nőgyógyászati vizit keveréke – aminél a zoomolás még véletlenül sem neked dolgozik, tehát célszerű hanyagolni.

Annak érdekében, hogy inkább az előbbinek irányába tartson a dolog, a számítógép és a webkamera éppen előtted helyezkedjen el, ne pedig felfelé vagy lefelé billentve, különben durván torzítani fogja a képet.

Kapcsold le a mennyezeti világítást, továbbá a fejed fölött található összes lámpát, mert a gép mellett lévő asztali bőven elég lesz.

A szemmagasságból érkező fény sejtelmes és szexi, valódi szexistennőnek fogsz tőle kinézni!

Titkos küldemény

Küldj egy csomagot… az ő csomagjának címezve! Tölts meg egy kis dobozt néhány szexi fehérneművel, illetve olyan segédeszközökkel, amelyeket esetleg használni szoktatok.

Ízesített síkosítótól kezdve a bilincsen át a dildóig bármi belefér, ami nektek jólesik!

Csatold a következő üzenetet mellé: „Minderre szükség lesz a következő találkozásunkkor.”

(Figyelem: ha felmerül benned, hogy nem szívesen küldesz neki ilyesmit, mert tartasz tőle, hogy mással látna neki használni, előbb talán beszélgetnetek kéne, s csak utána hancúrozni…)

Új élmények a láthatáron

Ahelyett, hogy még egy Snapchat képpel ajándékoznád meg a kebleidről, fotózz ki egy oldalt a Kámaszútrából ezzel a szöveggel: „legközelebbre…”

Vagy akár egy sokatmondó filmjelenet screenshot-ját is továbbíthatod neki: a Trónok harca rengeteg alternatívát kínál, amelyet megnyitva garantáltan elkerekedik a távolban ragadt párod szeme, s remélhetőleg működésbe lép más egyéb szerve is.

A lényeg, hogy tudasd vele: amikor erotikus tartalommal találkozol a hétköznapokban, eszedbe jut: ki akarod vele próbálni.

Nézz és vágyakozz!

A Skype-os tippnél talán egy kicsit forgattad a szemed, hiszen a klasszikus cyberszex kezd idejétmúlttá válni.

Egyébként sem kényelmes úgy mutogatni a berendezésed, hogy közben próbálsz nem hátraesni a széken.

Kép nélkül, csupán hanggal vagy akár szöveges üzenettel is meg tudjátok oldani, hogy egyszerre terüljetek el az ágyon, és ugyanannak az ingernek a hatására – ami lehet beszélgetés vagy akár egy szaftos film is – mindketten örömet szerezzetek magatoknak.

Tény, hogy ebben a felállásban mindenki saját kezűleg végzi a munka oroszlánrészét, az egyidejűség tudata azonban olyan hangulatot kölcsönöz az akciónak, ami még több ezer kilométeres távolságból sem semmi!

Ha neked is van tipped a távkapcsolati erotika megédesítésére, ne félj kommentben megosztani!

VIDEO 6 dolog amit soha ne érints meg más házában

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!