Az első pár nap édes semmittevéssel telt, amit még nem bántam, mert úgy gondoltam, több évnyi folyamatos munka után ennyi belefér. Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy a két hónapból egy már majdnem eltelt, én meg az égvilágon nem csináltam még semmit. Olyan könnyű eltunyulni, hogy az ember szinte észre sem veszi és a napok kifolynak a kezei közül. Akkor elhatároztam, hogy ez nem mehet tovább és az alábbi hat szabályt betartva belehúztam, így a második hónap pihenő már tényleg produktívan telt.
1. Kelj korán
Tudom, most sokan felnyögnek, de ez tényleg fontos. Nem kell feltétlenül kukorékolni már hajnalban, de reggel kilenc óra után már ne fetrengjünk az ágyban. Én éjjeli bagoly vagyok és emlékszem, hogy mindössze öt nap alatt jutottam el oda, hogy hajnali háromkor (!) feküdtem le és délben tértem magamhoz. Mire úgy-ahogy összeszedtem magam, már bőven délután volt és aznap már semmi értékelhetőt nem tettem le az asztalra. Egy napnak kell valami keretet adni, így mindenképpen ajánlatos beállítani egy rendes ébresztőt.
Kép forrása: Goodluz/depositphotos.com Olvass még a témában
Ezeket a dolgokat egyetlen használat után ki kellene mosnod: te többször is használod őket?
Így díszítsd a falad idén karácsonykor! Stílusos dekor ötletek
Jön a Született feleségek rebootja – minden, amit a Lila akác közről eddig tudunk
5 falszín, amitől piszkosnak tűnik az otthonod – még akkor is, ha rendben tartod
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






